2012. december 27., csütörtök

Zserbó

Ha karácsony, akkor bizony nálam kötelező sütemény a zserbó. Valószínűleg ez még gyerekkoromból ered, ugyanis mamám feladata volt mindig ennek az elkészítése. Mivel úgy alakult az életem, hogy 500 km-re lakom most tőle, így átvettem a szerepét és én magam sütöm meg mostmár minden karácsonykor. Illetve eddig még csak ez a második alkalom volt, de terveim szerint még az unokáimnak is én szeretnék majd készíteni :-)

Hozzávalók:
 
50 dkg liszt
1 dkg élesztő
25 dkg margarin
4 ek. porcukor
1 cs. vaníliás cukor
1 mk. szódabikarbóna
csipet só
1 tojássárgája
fél dl tej
1 dl tejföl
 
1 ü. baracklekvár
30 dkg darált dió
20 dkg porcukor

Elkészítés:

Először összeállítom a tésztát. Mindent szépen sorban beleteszek egy nagy tálba. Az élesztőt nem kell felfuttatni előtte. Jól összegyúrom és félreteszem pihenni. Addig elkészítem a tölteléket. Ledarálom a diót és összekeverem a porcukorral. Ha a tészta pihent kb fél órát, 3 részre osztom és külön külön tepsi nagyságúra nyújtom őket. Én a gáztepsiben szoktam sütni. Szóval először kinyújtom az első gombócot, feltekerem a sodrófára és a tepsiben kitekerem, megkenem lekvárral jó vastagon és megszórom a cukrós dió felével. Jöhet a következő tészta nyújtás, erre is lekvár és dió. A legutolsó tésztát ráteszem a tetejére és villával jó alaposan megszurkálom egészen az aljáig, hogy sütés közben a levegő szabadon távozhasson. Kb fél órán át sütöm közepes hőfokon, addig amíg aranybarnára nem kezd változni a tészta színe. Ha kihűlt olvasztott csokival meglocsolom és szép egyenletesen szétkenem a tetején. Én mindig csak másnap szoktam felszeletelni, addigra jól kihűl és összeáll a süti, szépen szeletelhető.

2012. december 11., kedd

Mazsolás kuglóf (Limara-féle)

Megérkezett az első recept, amit a kihagyásom után feltöltök most nektek. Természetesen főzök mostanság is, igaz sütni nem nagyon, de azért a családot nem fenyegeti még az éhínség veszélye. Csak hát próbáltam ezeket a főzéseket, illetve a konyhában töltött időmet a lehető legrövidebbre redukálni, mert valahogy nem esett jól főzőcskézés, illetve nem is maga a folyamat, hanem a velejáró illatok (nekem mostanság szagok), amik ilyenkor terjengenek ott. Igen jól sejtitek, nem a szaglószervem romlott el, hanem a bennem növekedő babának nem tetszenek egyenlőre a konyhai műveleteim :-) Remélem, mire kibújik ez megváltozik majd, már csak az ő érdekében is. Szóval emiatt nem készültek nagyon olyan remekművek amiket sürgősen meg kellett volna oszatnom veletek. Süti meg főleg, mert hogy az édeset egyeltalán nem kívánom, így szegény párom is kénytelen manapság az édesség után vágyát csokival, túró rudival, esetleg bolti sütivel enyhíteni. Na jó azért karácsonyra összeszedem magam és ha mást nem is de egy zserbót tuti összedobok, ha addig élek is :-) Viszont a sós dolgokat enném egész nap, úgyhogy lehet a pogácsagyűjteményem fog inkább most bővülni. Ennek ellentmond, hogy most egy kuglóf receptet hoztam, de hát mint tudjuk a kismamák étvágya kiszámíthatatlan. Így volt ez egy reggel is, amikor meg tudtam volna veszni egy szelet friss, illatos, vajas kuglófért. Így gyorsan összeállítottam ezt. Mikor elkészült nem győztem betelni a finom illatokkal, alig vártam, hogy szelhető állapotba kerüljön. Be kell valljam töredelmesen kb. 2 szelet után rá se bírtam nézni :-)
A recept Limarától származik innen. Annyi különbséggel, hogy én kihagytam belőle a kakaót, csak mazsolát tettem bele.

 
 

2012. december 7., péntek

Karácsonyi szösszenetek

Visszatértem! Tudom, mostanában kicsit elhanyagoltam a blogot, de mentségemre legyen mondva meg van az oka (erről majd később). Szóval a lényeg az, hogy újra itt vagyok, ha nem is egy új recepttel, de egy kis karácsonyi ötlettel. Ígérem jövök majd finomságokkal is, de most egyenlőre érjétek be ennyivel.
Már alig van 3 hét karácsonyig, pedig szinte most volt a tavalyi. Szokás szerint megint gyorsan eltelt egy év, amit mindig ilyentájt veszek észre. Eddig valahogy nem érintett meg a karácsonyi készülődés szele, így idén adventi koszorú se készült, valahogy el is felejtettem az egészet. Tegnap viszont valahogy rámtört az ünnepi készülődés hangulata, így gyorsan előkaptam az itthon fellelhető, karácsonyhoz kapcsolható apróságokat, gyors vágtam pár szép fenyőágat a ház elől és belevetettem magam az alkotásba.
 
Így sikerültek:

 
 
 
 


2012. november 26., hétfő

Feketeerdő desszert

Tudjátok, ami meggyes az nálunk bármikor jöhet. Sima meggyes sütit nem volt kedvem sütni, de mégis valami meggyesre vágytam. Az már más kérdés, hogy mire elkészült egy falatnál többet nem ettem belőle, mert addigra már nem kívántam, de állítólag finom, szóval merem ajánlani :-)

Hozzávalók:
 
Piskóta:
 
Egyszerű kakaós piskóta, biztos mindenkinek megvan a saját, jólbevált receptje. Az enyém ez:
 
4 tojás szétválasztva
2 ek forró víz
4 ek cukor
6 ek liszt
+ 1 ek. kakaópor
 
Krém:
 
fél liter habtejszín ( hulala a legjobb, ez tuti nem esik össze és fixáló se kell bele)
1 ü. meggybefőtt
5 dkg csokireszelék
pár csepp rumaroma


Elkészítés:

A piskótához a tojásokat szétválasztom. A sárgáját fehéredésig keverem a cukorral, majd hozzáadom a forró vizet és ezzel is kevergetem még egy kicsit, utána beleszitálom a lisztet és a kakaóport. A tojások fehérjét felverem kemény habbá, majd a lisztes keverékhez adom. Sütőpapírral kibélelek egy közepes méretű tepsit és beleöntöm a masszát. Tűpróbáig sütöm.
A habosréteghez felverem a hulalát, a meggyet lecsepegtetem és a meggy levéhez adok pár csepp rumaromát és egy kanál cukrot. Ezzel fogom majd meglocsolni a piskótát. H a piskóta kihűlt, apró kockákra vágom. Előveszek egy kompótos tálat, vagy egy nagyobb poharat, fagyiskelyhet és az aljára teszek pár kocka piskótát, erre gy pár szem meggyet, majd meglocsolom a rumos-cukros meggylével, megszórom csokireszelékkel, erre jön egy kis hab, majd így folytatom újból a rétegezést. Tetejére hab került és egy szem meggyel és csokireszelékkel díszítettem.
 

2012. november 4., vasárnap

Grízes-mézes süti

Pár hónapja valamelyik vacsoracsatában vagy valami hasonló műsorban készítették ezt a sütit, ha jól emlékszem a Keleti Andrea volt. Nagy sikert aratott vele, és megmondom őszintén szimpi volt a süti, már akkor eldöntöttem hogy hamarosan elkészítem én is. Egy nagyobb családi ebéd volt a hétvégén nálunk, gondoltam hát most jött el a pillanat. Pont jó volt, hisz ez egy olyan sütemény amit a tálalás előtt egy nappal kell megsütni, hogy szeletelhető legyen, így másnap bőven volt időm a főzéssel foglalkozni, a süti meg csak ott várakozott a hűtőben. Mindenekelőtt el kell hogy mondjam, ez nem olyan egyszerűen összedobom, keverem-kavarom, sütőbe tolom és már kész is van süti. Nem mondom, hogy nagyon bonyolult, de azért egy kis macera van vele. Több ponton volt olyan, amikor már bántam, hogy  hozzáfogtam, de ez mind az én hibámból és kapkodásomból eredt.(ezekről, majd lejebb) Még mielőtt elvenném mindenki kedvét, a recept jó, a sütemény nagyszerű :-) Szóval nem kell megijedni, megéri elkészíteni.

Hozzávalók:
 
Tésztához:
 
50 dkg liszt
15 dkg cukor
2 ek. méz
2 tojás
1 kávéskanál szódabikarbóna
8 dkg margarin
4 ek. tejföl
 
Töltelék:
 
fél üveg baracklekvár
fél liter tej
4 ek. cukor
1 cs. vaníliás cukor
5 ek búzadara
 
Tetejére:
 
10 dkg margarin
1 tábla étcsoki

Elkészítés:

Egy tálba összekeverjük a tészta hozzávalóit, szép sima cipót formázunk belőle és fél órára pihenni hagyjuk. Na most én itt követtem el az első hibát, ugyanis csak simán félre raktam, letakartam és vártam 30 percet mielőtt nyújtani kezdtem volna. Ami nem igazán jött össze, ugyanis a tészta nagyon ragadt, hiába liszteztem meg a a nyújtófelületet, akkor is vagy a nyújtófára, vagy az asztalra ragadt. Szóval a tanulság, a 30 perc pihit a hűtőben töltse a tészta, utána szépen lehet nyújtani, igaz ekkor is alaposan alá kell lisztezni, de lényegesen könnyebb vele bánni így. Amikor ezen a problémán túllendültem előmelegítettem a sütőt és egy 30x40 centis tepsi méretűre nyújtottam a tésztát, amit előtte 3 felé vettem. A tepsi hátulján 3 szép aranybarna lapot sütöttem. A tepsi hátulját is előzőleg be kell lisztezni, ugyanis erre is szépen rá tud ragadni a tészta. A recept ugyan azt írta, hogy 4 egyenlő részre osszuk el a tésztát, és így akkor 4 lapot kapunk, de nekem sehogy se lett ebből a mennyiségből 4 ekkora tepsi méretű lapom, ezért lett három belőle. Ha megsültek a tészta lapok, akkor a sütőből kivéve, óvatosan lecsúsztatjuk a tepsi hátuljáról egy rácsra, vagy egy nagyobb tálcára. De tényleg óvatosan, mert könnyen törik, igaz ekkor még kicsit puhább, de később megkeményedik, amikor viszont már tényleg nagyon könnyen törik, tapasztalat :-)
Amikor ezzel megvagyunk, jöhet a töltelék, ami sima tejbegríz tulajdonképpen. Az eredeti recept ír margarint is hozzá, amit a kihűlt grízhez kell adni, de én utálom a vajas krémeket, ha már egy kicsit is érzem valamiben akkor nem tudom megenni, olyan mintha egy doboz rámát kellene kanalaznom, szóval én ezt kihagytam. Tehát a fél liter tejet feltesszük egy lábasba forralni, hozzáadjuk a cukrokat és a búzadarát, folyamatos keverés mellett sűrű tejbegrízt főzünk belőle. Ha már kicsit kihűlt, kezdhetjük a süti összeállítását.
Óvatosan, de tényleg nagyon óvatosan megfogjuk az elsőlapot és egy tálcára helyezzük, erre kenjük a grízt, amiben keverhetünk baracklekvárt, én ezt most kihagytam, pedig lehet jobb lett volna. Aztán mehet rá a második lap, ezt megkenjük jó vastagon lekvárral, erre tesszük az utolsó lapot,aminek a tetejét olvaszott étcsokival meglocsoljuk. Minimum egy éjszakára a hűtőbe tesszük, hogya tészta szépen megpuhuljon, azután kiválóan szeletelhető.

2012. november 2., péntek

Virslik bundában

Lángos kívánt ma a család, illetve nem ma, már hetek óta napirenden van a téma, de ma végre lett is belőle valami. Sürögtem - forogtam a konyhában, mikor szembe jött velem egy csomag virsli, hamar jött is az ötlet, hogy becsomagoljam őket a fincsi, kelt lángostésztába. Semmi nagy ördöngősségre nem kell gondolni, csupán annyi az egész, hogy a szokásos lángos tészta megkelesztése után 8-10 darabra vágjuk a tésztánkat, egyenként kis gombócokat formázunk belőle. Egy részét kinyújtjuk vékonyra, belerakjuk a szélére a virslit és szépen feltekerjük, majd bő, forró olajban kisütjük. A maradék tésztából pedig lángost formázunk, ha van kedvünk :-), ha nincs akkor mehet abba is virsli. Szerintem próbáljátok ki, olyan mintha egy kis hotdog lenne. Én ahogy harapom úgy mártom bele a tejfölbe, majd a reszelt sajtba. Isteni, kár, hogy nem lehet sokat enni belőle, elég laktató és hízlaló is sajna.
Eredeti lángos recept itt.

2012. október 29., hétfő

Narancsos-csokis alagút

Szépen lassan, szinte észrevétlenül, de elérkezik a tél, amit valahogy senki se vár, senki se szeret és a legutálatosabb évszakok közé sorolják. Én most megpróbáltam a napokban kicsit ráhangolni magam a hidegre, a fázós, sötét estékre. Ahogy ezen elmélkedtem és már előre sajnáltam magam, hirtelen változtattam a gondolatmenetemen és számba vettem, hogy mik azok a dolgok amik miatt igen is szerethető ez az évszak is. Pl.: itt van elsőként ugyebár a karácsony és az ehhez kapcsolodó ünnepkörök, vagy a jó kis összebújós filmnézős esték/délutánok, no meg a finomabbnál-finomabb sütemények illata, ami ilyenkor olyan jól bejárja az egész lakást. Ekkor kerülnek elő nálam az ugynevezett téli receptek, vagyis azok amikben olyan összetevő van ami valamiért számomra a telet, vagy a karácsonyt idézi elő. A narancs is ebbe a sorba tartozik. Bár igaz lehet szinte az egész évben kapni, mégis én mindig csak ilyen tájt szoktam először ízlelgetni( gondolom ezzel nem vagyok egyedül). Szóval elérkezett idén is ez a pillanat, a hétvégén vettem egy adag narancsot, amiből aztán ez sült ki.

Hozzávalók:
 
2 narancs leve és héja
5 dkg csoki apróra vágva
1 pohár kefír
2 szűk pohár liszt
1,5 pohár cukor
fél pohár olaj
2 tk sütőpor
1 tojás
1 cs. vaníliás cukor

Elkészítés:

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a kettőt összevegyítjük. A legvégén beletesszük a csokit és a narancs levét és héját, ha kicsit sűrűnek itéljük a tésztát, akkor narancslével hígabbá tehetjük. Sütőpapírral bélelt őzgerincformába sütjük kb. 45 percig 190 fokon.


2012. október 24., szerda

Túrós-mazsolás rakott palacsinta

Túró! Ez az amit bárhol, bármikor, bármilyen formában megtudok enni. Most édesen készítettem el egy kis palacsintával, ami természetesen teljes kiőrlésű lisztből készült. Tulajdonképpen, ez a rakott verzió gyerekkorom nagy kedvence anyukám és mamám is sűrűn készített ilyet. Talán innen eredeztethető a túró mániám, vagyis nem biztos, mert ekkor a túrós tésztát még ki nem állhattam, ki érti ezt :-) 
Na, de a lényeg mindössze csak annyi, hogy a szokásos módon palacsintatésztát készítünk (gondolom mindenkinek megvan a saját jól bevált receptje), így most azt nem részletezem. A túrót áttörjük villával és annyi cukrot adunk hozzá, amennyire édesen szeretnénk, tehetünk bele rumba áztatott mazsolát és citromhéjat és levet is, de persze ezeket ki is hagyhatjuk. Szóval ezzel a töltelékkel megtöltjük a palacsintákat. Egy hőálló tálat vékonyan kiolajozunk, ebbe tesszük szépen sorba egymás mellé a töltött palacsintánkat. A végén nyakon öntjük egy kis natúr joghurttal, vagy tejföllel, amibe előzőleg egy egész tojást egy kis cukrot elkeverünk. Forró sütőbe tesszük, amikor a tojásos massza szépen megbarnul a tetején készen is van.




2012. október 23., kedd

Burgonyakrémleves újhagymával és baconnel

A múlt héten egy kis kiruccanáson voltunk a párommal Tihanyban. Félpanziós ellátás keretében minden este négy fogásos vacsival vártak bennünket. Hát nem mondom, hogy jól laktunk, na nem az ízek miatt, hanem a mennyiségekkel volt egy kis probléma. Mindenestre ízorgia volt a javából az biztos, olyan jól összepasszoltak az ételek egymás után, hogy az ízlelőbimbóink még azóta se tértek magukhoz :-) Szóval ott ettünk ehhez hasonló levest. Azért mondom, hogy hasonlót, mert sajnos azt az ízt nem sikerült tökéletesen prezentálnom, illetve ott az újhagyma mellé mandulaforgáccsal kínálták, de mivel nekem az nem volt itthon, így pirított bacon ment a tetejére. Jó volt így is, de legközelebb beszerzek mandulát is.

Hozzávalók: kb 4 személyre
 
6-7 szem nagyobb krumpli
1 nagy fej hagyma
1 doboz főzőtejszín
füstölt és sima trappista sajt ízlés szerint
bors
ételízesítő
2 tk. szárított petrezselyem
olaj a hagyma pirításhoz
annyi víz amennyi ellepi a burgonyát
+ turmixgép, vagy botmixer a pürésítéshez

Elkészítés:

A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk és olajon megfonnyasztjuk, rádobjuk a meghámozott karikára, szeletelt krumplit, sózzuk és felengedjük annyi vízzel amennyi ellepi. Ekkor tehetünk bele ételízesítőt vagy leveskockát. A krumplit puhára főzzük. Ha kész leturmixoljuk egy kis lével, majd annyi levet rakunk még hozzá amilyen sűrűre szeretnénk a levesünket. Visszatesszük a tűzhelyre, hozzáadjuk a tejszínt és felforraljuk, közben hozzáreszeljük a sajtokat, borsozzuk és a petrezselymet is belekavarjuk. Ha már jól összeforrt akkor kóstoljuk és még fűszerezzük, ha szükségesnek tartjuk. Vigyázzunk, ha a sajtot beletesszük, folymatosan kavarjuk meg, nehogy leégjen. Tálaláskor karikára vágott újhagymával és pirított baconnal, esetleg mandulaforgáccsal, vagy sajtos pirítóssal tálaljuk.
 
 

2012. október 20., szombat

Lekváros-zabpelyhes süti

Milyen szerencse ha az ember szomszédja éppen egy biogabonaféléket feldolgozó üzemben dolgozik, hisz így ellátja a szomszédságot mindeféle földi jóval :-) Nemrégiben kaptam tőle sok-sok finomságot: zabpelyhet, teljeskiörlésű tönkölylisztet, szójapelyhet. Így hát nem kérdés hogy zabpelyhes sütik vannak előnyben nálam mostanság. A zabpehelynek rengeteg jó hatása van az egészségünkre, segíti az emésztést, rendben tartja a vércukorszintet...( a többiről majd a köv. bejegyzésben :-)
 
Lássuk a receptet:

Hozzávalók:
 
15 dkg liszt
10 dkg zabpehely
10 dkg cukor
3 dkg durvára vágott dió
1 tojás
1 tk fahéj
2 tk szódabikarbóna
1 dl tej
3 ek lekvár (bármilyen lehet)

Elkészítés:

A nedves és a száraz anyagokat külön-külön elkeverjük. Tehát először a liszt+zabpehely+dió+fahéj+szódabikarbóna egy nagy tálba tesszük. Majd egy másikba a tojást+ a cukrot  a tejjel és a lekvárral összekavarjuk. Majd a kettőt egybeöntjük és szép sima tésztává kavarjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és tűpróbáig sütjük. Tálaláskor porcukorral meghintjük és egy kis kanál lekvárt teszünk a szeletek közepére.

2012. október 11., csütörtök

Csokis párnácskák

Egyszerű virslis krumpli levest főztem, mindenképp valami kelt tésztát képzeltem el utána. Jött is gyorsan az ötlet, hogy a maradék virslivel töltöm majd meg. No de a sok sós íz mellett kellett valami édes is, így gondoltam egy kis csokival megtöltöm rossz nem sülhet ki belőle :-)
A tészta egy hagyományos rozsos liszttel készült kelt tészta. Virslis változatban már fenn van itt. Annyit változtattam, hogy felesben raktam hozzá a fehér és a teljes kiőrlésű lisztet, mert kenyér lisztem nem volt itthon. A többi ugyan az. Egyik fele tehát virslis lett, a másik pedig csokis.

Csokitöltelék:
 
3 dl tej
1 cs. csoki puding-főzős
3 ek cukor
1 tábla étcsoki

A pudingot a szokásos módon megfőzzük, levesszük a tűzről és hozzáadjuk a széttördet étcsokit, elkeverjük, hogy jó belesimuljon a pudingba.

Formázás:

Először kifliket akartam, de rájöttem, hogy akkor a töltelék lehet kifolyik, így lett párnácska. A megkelt tésztát téglalap alakúra nyújtottam és kisebb téglalapokra vágtam. A közepére tettem a csokis tölteléket, majd ráhajtottam az egyik felét, a szélét jól összenyomkodtan, hogy biztos ne folyon ki belőle a csoki, majd ráhajtottam a maradék tésztát. Tojással megkentem és egy kis cukorral megszórtam a tetejét. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon aranybarnára sütjük.
 
 

2012. október 10., szerda

Töltött gomba

Nem mondhatnám, hogy gyerekkoromban az asztal körül kergettek, ha nem ettem meg a gombát, mert nem is nagyon emlékszem, hogy sűrűn lett volna nálunk az asztalon, valamiért nem preferálta anyukám ezt a zöldséget. Így sokáig azt hittem, hogy nem szeretem, de valamikor jó pár évvel ezelőtt azt hiszem talán egy sonkás - gombás pizza meghozta a kedvem a gomba iránt. Legtöbbször bevallom inkább csak rántott formában, esetleg tejszínes szószban bukkan fel a konyhámban, ezért most gondoltam kipróbálom más formáját is. Nem csalódtam és meg kell állapítanom méltatlan ennek a zöldségnek, hogy mindig csak zsemlemorzsabundába takarjuk. Próbáljátok ki: gyors, egyszerű, finom és a szemnek is gyönyörködtető :-)

Hozzávalók:
 
töltenivaló gomba ( én csiperkét használtam természetsen jó nagyfejűeket) pontos mennyiséget nem tudok mondani, kb 20 fej volt
30- 40 dkg darált hús
bors
kakukkfű
10 dkg reszelt sajt
3- 4 db nagyszemű paradicsom
1 fej hagyma
kicsi olaj
tetejére még plusz reszelt sajt

Elkészítés:

A hagymát apró kockára vágjuk és az olajon megfonnyasztjuk, majd beledobjuk a darálthúst. Fehéredésig pároljuk, közben fűszerezzük. A legvégén adjuk hozzá a sajtot,ez azért kell, hogy összefogja a húst. A gombákat megtisztítjuk a közepüket kiskanállal kivájjuk, ide tesszük a tölteléket. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a gomba fejeket, rárakjuk a szeletelt paradicsomot és a végén reszelt sajttal meghintjük. Alufóliával letakarjuk és kb fél órát a fólia alatt sütjük, majd levesszük és a sajtot rápirítjuk. Rizzsel és friss salátával tálaljuk.

 
 


2012. október 1., hétfő

Almás püspökkenyér

Rengeteg almát kaptunk nem régiben, így aztán egyértelművé vált, hogy valami almás finomság lesz belőle. Igazi őszt idéző sütire vágytam, és ez pontosan olyan, mert nem elég hogy almás, még finom dió és mazsola is került bele. Teljeskiőrlésű lisztből készítettem, barna cukorral és natúr joghurttal, így aztán még az egészségünkért is tettünk miközben jóízűen nassoltunk.

Hozzávalók:

50 dkg alma
30 dkg cukor
10 dkg mazsola
10 dkg darált dió
30 dkg liszt ( nálam most graham liszt volt)
1 cs. sütőpor
2 tojás
1 tk fahéj
+ kb 1,5 dl natúr joghurt (ez az eredeti receptben nem volt benne, de a teljeskiőrlésű liszt miatt, kellett bele, hogy ne legyen nagyon száraz a süti)
 
Elkészítés:

Az almákat meghámozzuk és nagylyukú reszelőn lereszeljük, hagyjuk, hogy levet eresszen. A hozzávalókat egy keverő tálba tesszük és elkeverjük, hozzáadjuk a reszelt almát a levével együtt. Egy őzgerincformát, vagy püspökkenyérformát kivajazunk alaposan és beleöntjük a tésztát. Tűpróbáig sütjük közepes hőfokon, ha nagyon barnulna a teteje akkor alufóliával letakarjuk és úgy sütjük tovább.

 
 

2012. szeptember 30., vasárnap

Őszi koszorú

Rá kell jöjjek szeretem az őszt, legalább is azt a részét amikor már kezd hűvösebb lenni, előkerülnek a kiskabátok, szépen süt a nap, és a falevelek kezdenek egyre színesebbé válni. Az esős, szeles részét továbbra sem kedvelem, ez mostani szeptemberi idő kifejezetten a szívembe lopta magát. Remek ilyenkor kirándulni sétálgatni, ekkor mindenféle természeti kincset lehet találni: a makktól a gesztenyén át, a csipkebogyóig... és hamár rátaláltunk eme szépségekre akkor alkothatunk is akár. Jöhetnek ilyenkor a kicsit elcsépeltnek tűnő gesztenyefigurák,(bár szerintem egyeltalán nem azok) vagy a toboz és makkemberkék, de ha a lakást illetve a bejáratot szeretnénk kicsit őszies hangulatba öltöztetni, akkor egy kis kreativitással és ragasztópisztollyal hamar őszi koszorút tudunk az ajtóra varázsolni.

Felhasználtam:

egy kis méretű szalmakoszorú
dió
toboz
gesztenye
csipkebogyó
meg valami narancsárga bogyós bokor ágak (sajnos nem tudom a nevét, de nálunk minden második bokor narancsszínben pompázik)
ragasztópisztoly

2012. szeptember 28., péntek

Szülinapi habos, gyümölcsös torta

A párom hugának születésnapja volt, ezért el kellett gondolkodnom, hogy vajon milyen tortát is süssek neki. Nem akartam ugyanolyat, mint tavaly volt, nem szerettem volna nagyon krémeset sem, valami habkönnyű tortára vágytam, amiben sok gyümölcs van. Ezért a kiwis szelet után szabadon, megalkottam ezt. Finom, egyszerű és gyors, mi kell még :-)

Hozzávalók:

Tészta:

10 dkg margarin
10 dkg cukor
4 tojás
7 dkg liszt
2 ek. kakaó
fél cs. sütőpor

Krém:

1 doboz hulala tejszín ( azért jó ez, mert ebbe nem kell fixáló, anélkül is tuti nem esik össze)
400 g tejföl
4 ek porcukor
3 ek citromlé
2 db kivi
egy kis ananász (lehet más gyümölcs is )

Tetejére:
 
1 cs. tortazselé
sok gyümölcs amivel díszítjük

Elkészítés:

A margarint a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a 4 tojássárgáját. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a kakaóval, óvatosan a tojásos margarinhoz keverjük. Felverjük a tojásfehérjét és a kemény habot apránként hozzáadagoljuk a masszához.. Egy kerek tortaformát kibélelünk sütőpapírral, beletöltjük a masszát és 180 fokon tűpróbáig sütjük. Ha kész kicsit hagyjuk hűlni, majd kivesszük a tortaformából és levesszük róla a papírt, hagyjuk teljesen kihűlni mielőtt a krémet rákennénk. Ez idő alatt felverjük a tejszínt, beletesszük a tejfölt és elkeverjük. Beledaraboljuk a gyümölcsök egy részét, majd a tortát visszatesszük a formába és rákenjük a habot. Tetejét gyümölccsel díszítjük és tortazselét teszünk rá.
 
 

2012. szeptember 25., kedd

Sokmagvas kenyér

Sajnos vagy nem sajnos de igen szeretem a kenyér és péksütiféléket, valamint a tésztaételeket. Emlékszem már gyerekkoromban is a frissen főtt, üres tészta volt a kedvencem, amíg anyukám fözte a tészta többi hozzávalóit, addig én képes voltam megenni egy fél tál kifőtt tésztát. A kenyerekkel hasonlóképpen vagyok/voltam, még azok a levesekhez is kenyeret ettem amihez amúgy nem szokás. Jó ezen már változtattam, muszáj volt, így ma már ott tartok, hogy semmilyen leveshez nem eszek kenyeret, csak is kizárólag a krémlevesekhez betétként. A péksütemények meghát, legyen az édes, vagy sós, mind jöhet, reggel, délben, este, illetve jöhetne, ha hagynám magam elcsábulni. Kénytelen vagyok ezt is a családomra fogni, főleg a nagymamára, aki minden hétvégén jobbnál jobb keltésztás finomságokkal lepett meg bennünket. Még most is az orromban érzem a tepertős pogácsa, a meggyes kalács, a csokis kalács és még sorolhatnám mi minden finomság illatát. Nos, hogy eme szenvedélyeimet kordában tudjam tartani, elkezdtem itthon készült kenyereket gyártani. Voltak próbálkozásaim már régebben is, van is itt néhány kenyér receptem, finomak is nagyon. Azonban nem régiben megnyílt nálunk a lidlis pékség, ahol rátaláltam egy finom magvas kenyérre. Elég borsos az ára, cserébe viszont isteni finom. Addig addig agyaltam, kerestem kutattam mégnem rátaláltam erre a receptre. Megsütöttem és láss csodát megszólalásig olyan ízvilágot kaptam mint az istenített lidlis kenyér. Szóval le a bolti termékekkel és irány a házi kenyér készítés :-)

Hozzávalók:

20 dkg teljeskiőrlésű liszt (nálam ez most graham liszt volt)
10 dkg sima liszt
10 dkg magkeverék (bio boltban vettem, lenmag, szezámmag, napraforgómag és zabpehely)
3,5 dl langyos víz
2,5 dkg élesztő
1 tk cukor
1 ek olaj
2 tk só


Elkészítés:

Kimérem a lisztet, és beleöntöm egy tálba amiben majd keleszteni fogom a tésztát. Közepébe mélyedést készítek ide rakom a cukrot és rámorzsolom az élesztőt. A langyos vizet ráöntöm és várok kb. 15 percet, még felfut az élesztő. Ha ez kész, akkor hozzáadom a többi hozzávalót és fakanállal jól elkeverem. Nagyon lágy, szinte folyékony tésztát kapunk. Lefedjük és egy órán át kelesztjük. Majd egy jénait vagy egy olyan formát aminek van teteje beteszünk a hideg sütőbe és felforrósítjuk. Én előtte teszek bele sütőpapírt is, nehogy beleragadjon a tészta. Ha megkelt a tésztánk, akkor beleöntjük a forró jénaiba, lefedjük és 250 fokon 30 percig sütjük, majd levesszük a fedőt és még 10 percig 220 fokon sütjük, bár ez mindig sütőfüggő. A formája persze olyan lesz mint amilyen alakú a jénaink, nekem ovális van, de majd beszerzek valami szögletesfélét hogy szép formakenyerem legyen, bár az ízén ez mit sem változtat. :-)


2012. szeptember 20., csütörtök

Zöld tea

Beköszönt lassan az ősz és ezzel együtt az én teázási szenvedélyem is. Valahogy ebben az évszakban jön rám mindig, hogy elővegyem a kis bögrémet és megtöltsem forró itókával. Ez kitart kb. tavaszig, legalábbis eddig így volt. Na de most szerintem ez a teamánia nem fog tavasszal alábbhagyni, ugyanis felfedeztem a zöld tea szépségét és nem mellesleg az egészségmegőrző hatásait. 
Eddig reggel nem telhetett el úgy, hogy egy pohár tejet ne ittam volna, és mára már ezt is felváltotta a zöld nedü, sőt már olyanannyira kezdek függő lenni, hogy az estéket is így zárom. Bár hátránya, hogy az esti filmet többször kell félbe hagyni, bizonyos folyóügyek miatt, de hát sebaj, legalább tudom, hogy hat.
Nos nézzük hát, hogy miért is olyan jó ez az ital. Főleg ha semmit nem teszünk bele, mármint se cukrot, se mézet, mert hát szűzen az igazi. Igaz meg kell szokni, hogy édes íz nélkül igyuk, de mostmár határozottan állíthatom, hogy jó, nagyon jó. Mellette szól még, hogy lehet nagyon sokféle ízesítésbe kapni épp úgy mint a fekete teákat, így kedvünkre variálhatjuk.

A zöld tea hatása - A zöld tea előnyös élettani tulajdonságai
 
• A zöld tea méregtelenít, serkenti az anyagcserét, gyorsítja a zsírégetést;
• Csökkenti a rákos, daganatos betegségek kialakulásának lehetőségét;
• Antioxidáns hatású, azaz segít lebontani a pusztító szabad gyököket;
• Csökkenti a koleszterinszintet, ezáltal a szívbetegségek kialakulásának lehetőségét;
• Ellazítja a vérereket, ami csökkentheti a magas vérnyomást;
• A zöld tea erősíti az immunrendszert, ezáltal véd a fertőzések ellen;
• Fluoridtartalma óv a fogszuvasodástól (amennyiben cukor nélkül isszuk!);
• Koffein tartalma élénkítő hatású, serkenti a szellemi teljesítőképességet.


A kávéval ellentétben, a zöld teában található koffeinnek fokozatos és
lassabb a felszívódása, nem hirtelen dobja fel a szervezetet, hanem egyenletesen,
így élénkítő hatása nemcsak természetesebb, de hosszabb ideig is kitart.
 

 

2012. szeptember 18., kedd

Rizsfelfújt körtével és csokival

Valami édességet akartam a hétvégén, de nem olyat amivel sok a gond, de nem is liszteset, meg abból kellett gazdálkodni ami éppen itthon volt, mert boltba menni nem volt kedvem a vasárnap délelőtti főzés közepette. Így hát szétnéztem a konyhában, tettem-vettem, majd ezt okoskodtam ki. Volt egy kis maradék, már puhulásnak induló körtém, meg egy tábla étcsoki elfekvőben a kamrapolcon, no meg egy kis rizs, ami persze mindenhol akad, szóval neki álltam.

Hozzávalók:

kb. 1 l tej
4 tojás, szétválasztva
1 bögre rizs (kb 3 dl )
5 ek. cukor
1 cs. só
1 citrom héja
4-5 db körte
1 tábla étcsoki
+ tej az öntethez

Elkészítés:

A rizst kb. 2 dl vízbe feltesszük főni, ha már kezd dagadni, akkor hozzáadjuk a tejet egy picit megsózzuk és megfőzzük, nem baj ha nem issza be az egész tejet, majd magába szívja amíg hűl. Ha ez kész akkor, a körtéket megpucoljuk és kockákra daraboljuk. Serpenyőbe tesszük, egy kis cukorral meghintjük és megpároljuk. Nem sok idő, kb. 10 perc, vigyázzunk, hogy ne főjjenek szét, mert akkor pép lesz belőle :-) A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral és a citromhéjjal, a fehérjét pedig kemény habbá verjük. Ha langyosra hűlt a rizsünk, akkor hozzákeverjük először a tojássárgáscukrot, majd a habot. Egy tepsit kivajazunk és a masszát beleöntjük. Ekkor tehetünk bele mazsolát is, de nekem ez most nem volt itthon, meg különben is ott a körte :-). Közepes hőfokon kb fél órán át sütjük. Akkor jó, ha már nem folyik a közepe és szép aranybarna a teteje. Amíg sül elkészítjük az öntetet. A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk, majd tejet adunk hozzá és simára keverjük. A tej mennyisége attól függ mennyire híg öntetet szeretnénk. Tálaláskor felszeleteljük kockára a rizsfelfújtat a tetejére halmozunk a párolt körtéből, majd csokiöntettel meglocsoljuk.

2012. szeptember 11., kedd

Citrom, mint az egészség forrása

Folytatván egészségmegőrző sorozatomat (mert hogy közben úgy döntöttem, sorozat lesz belőle) :-), most a citromról és annak jótékony hatásairól esik pár szó. Azt ugye mindenki tudja, mert hát már egész kicsi korunkban jól a fejünbe döngölték, hogya citrom rendkívül jó c-vitamin forrás, ezért teába vele. Elsősorban, legalábbis én így emlékszem, gyerekkorunkban mindig ebbe a cukros lébe facsarta anyukám egy fél citrom levét és le volt tudva a napi c-vitamin adag. Nos én mára már átalakítottam kicsit ezt a módszert és nem cukros teába, hanem simán egy pohár vízbe teszek minden nap egy citrom karikát és így kortyolgatom el a vizemet. Nagyon friss, üdítő hatású, főleg a nagy melegekben.
 
 Na de nézzük pontosan milyen jótékony hatásai is vannak ennek az aprócska sárga kis gyümölcsnek.

A citrom hatása, általános jótékony tulajdonságai:
 
• Magas C vitamin tartalma miatt erősíti az immunrendszert,
megelőzi a meghűléses betegségeket, csökkenti azok tüneteit.
• Bioflavon-tartalmának köszönhetően vértisztító hatású,
és regenerálja a véredényeket.
• Serkenti az emésztést, erősíti a gyomorfalat.
• Lúgosító hatású, és kiválóan oltja a szomjat.
• Segíti a méregtelenítést, a salakanyagok kiürítését.
• Szépíti a bőrt, csökkenti a haj és fejbőr zsírosodását.



Citrom diéta, citrom fogyókúra - Gyorsabb zsírégetés citrommal

A citrom fogyasztó és zsírégető hatása
 
Érdekes, hogy egy ilyen egyszerű gyümölcs, mint a citrom, hogyan lehet ilyen hatékony! Nézzük meg, pontosan hogyan is segíti a citrom a fogyást, a zsírégetést.
A citrom serkenti az anyagcserét és az emésztést
A citrom zsírégető hatásának egyik kulcsa a citrom savasságában rejlik. A citromban található citromsav az emésztőrendszerbe kerülve kölcsönhatásba lép az ott lévő egyéb savakkal és enzimekkel. Így a reggel éhgyomorra elfogyasztott citromos víz (magas rosttartalma miatt is) természetes módon támogatja az egészséges emésztést.

A citrom segíti a szervezet méregtelenítését
A citromos víz fogyasztása tisztítja a vastagbelet, és segít megszabadulni a salakanyagoktól. Bélféreghajtó és puffadásgátló hatása is van. A lerakódott salakanyagoktól való megszabadulás kilókban is mérhető változást okoz.

A citrom segíti a zsírégetést
A citromban lévő vitaminok, ásványi anyagok és savak támogatják a szervezet zsírbontó folyamatait, így a citrom fogyasztása gyorsítóan hat a zsírégetésre.

A citrom szabályozza a cukor felszívódását
Tanulmányok kimutatták, hogy a citrom magas savtartalmának köszönhetően csökkenti az elfogyasztott ételben lévő cukrok (szénhidrátok) felszívódását.

A citrom csökkenti éhséget
A citromban található pektin vízzel elegyedve sűrű, kocsonyaszerű tömeggé lesz, ami fokozza a telítettség érzést és csökkenti az éhséget.

A citrom lúgosító hatása segíti a fogyást
Érdekes, hogy egy olyan savanyú gyümölcs, mint a citrom, hogyan lehet mégis lúgosító hatású. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy noha a citrom valóban savas, alacsony cukortartalmának köszönhetően az emésztést követően mégis lúgosító hatású lesz.

Szóval nem érdemes szerintem mindenféle agyonreklámozott bogyókat bekapkodni, mikor itt van ez a szuper gyümölcs, ami mint láthatjuk ezerféle dologra jó. Nem csak hogy egészséges, de még a nemkívánt kilókat is segít eltüntetni. Hát nem szuper, és persze mennyivel olcsóbban megússzuk, ha a citrom segítségével diétázunk. :-)

2012. szeptember 8., szombat

Rizses csoki házilag

Nem vagyok egy csokiőrült, de a rizses csoki az mindig le tud venni a lábamról. Ezért nem is veszek sűrűn, mert akkor képes vagyok azon nyomban megenni egy egész táblával. Viszont nem rég jártamban keltemben, rátaláltam egy üzletben, egy csomag berna puffasztott rizsre. És ekkor bevillantak gyerekkorom emlékképei, amikor anyukám készített nekünk otthon rizses csokit. Így hát nem volt mit tenni, bekerült a kosaramba, onnan a kamrapolcra és csak várta már egy jó pár hete, hogy elkészüljön a finomság belőle.

Hozzávalók:
 
1 zacskó puffasztott rizs( nálam ez 10 dkg volt, ennek a felét használtam most fel)
25 dkg étcsoki
2 tk vanília kivonat
kicsi fahéj


Elkészítés:

Végtelen egyszerű. Gőz fölött megolvasztjuk a csokit, beletesszük a fahéjat és a vanília kivonatot, majd amikor teljesen folyós lesz, belekeverjük a rizst. Kibélelünk egy formát,amilyet akarunk folpackkal. Lehet ez őzgerinc, kerek tálca aminek van egy kis széle, vagy jelenesetben egy téglalap alakú jénai. Ebbe beleöntük a rizses masszát. A hűtőben kb 3 óráig dermesztjük, majd tetszőleges formákra szeleteljük. Szerintem jobb mint a bolti, már csak azért is mert ebben nincs cukor :-)

 
 
 
Pár szó a költségekről, csak hogy mégjobban kedvet kapjatok :-)
 
Puffasztott rizs: 10 dkg (amiből én most csak a felét használtam el) 250 Ft
Étcsoki: lidl-s 70 %-os 1 db 270 Ft
Vanília aroma + fahéj: kb 80 Ft, csak hogy kerek legyen a vége
Összesen: 600 Ft
 
Ebből kijön minimum 6 tábla csoki, aminek a költsége ugye még testvérek között is több ennél. 

2012. szeptember 4., kedd

Gyümölcsös kakaós kevert

A hétvégén rengeteg gyümölcsöt kaptunk, köztük sok barackot és körtét és bár imádjuk mindkettőt, ennyit azért megenni nyersen kicsit soknak találtam. Ezért kerestem egy gyorsan, vasárnapi ebédkészítés közben is összedobható sütit, amibe ezeket e finomságokat mind belepakolhattam.
 
Hozzávalók:
 
25 dkg cukor
30 dkg liszt ( már meg sem említem, hogy teljes kiőrlésű)
4 tojás
1 dl olaj (kókuszolaj) :-)
1 dl tej
1 ek. kakaópor
1 cs. sütőpor
1 citrom
kb 60 dkg bármilyen idénygyümölcs
 

Elkészítés:

A tojásokat szétválasztom és a sárgáját összekeverem a cukorral és az olajjal. Kimérem a lisztet, majd hozzákeverem a sütőport. A tojások fehérjét kemény habbá verem. A tojásos masszához, hozzáadagolom apránként a lisztet és a tejet, a legvégén a habot és a citrom levét valamint a reszelt héját. Jól összekeverem. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, beleöntöm a massza háromnegyedét, majd a maradékba kakaóport keverek és rákanalazom a tepsiben várakozó alaptésztára. Nem kell összekavarni, majd sütésközben szép márványos lesz. Legvégül pedig megszórom a megtisztított, apróra vágott gyümölcsökkel.

2012. szeptember 3., hétfő

Mindenes tészta

A nevéből adódóan ez egy olyan fantasztikus tészta amibe bármit bele lehet tölteni. Gyakorlatilag mindenre jó, amihez a leveles, vajas tésztát el tudjuk képzelni, mert hogy tulajdonképpen ez az. Azzal a különbséggel, hogy ezzel nem kell annyit kínlódni, mint egy rétes, vagy más leveles tésztával. Nem kell hajtogatni, pihentetni, majd órákat pepecselni vele. Igaz ezt elkerülhetjük akkor is ha a boltban megvesszük az előre legyártott tésztát, de mint tudjátok én nem vagyok ezeknek a híve. Szerencsére rátaláltam erre a kitűnő receptre. Most sós süti lett belőle, de legközelebb szerintem rétesként próbálom meg. Majd azt is hozom, ha összejön :-)

Hozzávalók:

28 dkg liszt
22 dkg hideg vaj
2 dl tejföl
1 tk só


Elkészítés:

A liszttel elmorzsoljuk a hideg vajat, hozzáadjuk a tejfölt és a sót. Én kézzel jól összegyúrtam, amíg egy gombóccá nem alakult, majd a hűtőbe tettem egy éjszakára. Fontos, hogy minimum 4-5 órára hidegre kerüljön. Másnap elővettem, nyújtottam, töltöttem és kész. Még egy fontos dolog van, ha egyszer kinyújtottuk a tésztát, akkor többet nem szabad összegyúrni. Nem baj, vajdarabkákat láttok benne, pont ez a lényeg :-) Szóval előmelegített sütőben 15 perc alatt megsülnek.


 
ezek éppen virslis falatkák

2012. szeptember 2., vasárnap

Kókuszolaj és az egészség

Mostanában rákattantam, az egészséges étel elkészítésére. Régebben is tettem kisérleteket a teljeskiörlésű lisztekkel, voltak fellángolásaim, de nem mindig sikerültek úgy ahogyan én azt elképezeltem, ezért inkább ráhagytam. Na jó ehhez hozzátartozik az is, hogy sajnos imádok enni, ami még nem is lenne baj, ha ugye nem látszódna meg minden egyes kenyérfalat rajtam. :-) Mert hát a péksütik, a friss, ropogós kenyér, a tészatételek a gyengéim. De most elhatároztam magam és ha egyszer én valamit a fejembe veszek...:-)Tehát ezentúl a lehető legjobban odafigyelek majd, kísérletezek az ízekkel, a hozzávalókkal és olvasok sokat-nagyon sokat a témában.
Ezekből elég sok minden kiderül, hogy pl. mi minden "szemetet" megeszünk. Jó, tudom mindig van valami amit felkapnak és rámondják, hogy ez egészségtelen és nem szabad, edd ezt helyette, majd 2 hónap múlva már az is tiltólistás. Nos akkor jön jogosan a kérdés: Mit is együnk akkor? 
Én erre azt mondom mindenki egye azt amiről úgy gondolja neki az jó. Ha ez egy szelet fehér kenyér akkor az, ha egy kiló sertészsír akkor az, ha egy kis szója akkor pedig az. Lényeg, hogy jól essen és ne legyen bűntudat utána.
Az hogy mit teszek az asztalra mindig is fontos volt számomra, hogy amit eszek és amit a családnak adok az házi legyen, ne tartalmazzon felesleges tartósítót, ízfokozót...
Tehát én messziről kerülöm, az instant leveseket és egyéb előregyártott félkész borzalmakat, a szörpöket, a szénsavas üdítőket és azt a bizonyos amerikai M-betűs gyorsétteremláncot. Szóval ez eddig is volt, de pár hónapja elkezdtem teljeskiörlésű liszttel sütni, főzni, barna cukrot valamint kókuszolajat használni, a tejfölt natúr joghurtra cseréltem. A csirke eddig is favorit volt nálunk, szóval a sertés húsokat nagyon nem kellett kiiktatni, mert nem sokat eszünk. Na és halfogyasztás, na azon kell még változatni, hogy kicsit sürűbb legyen, hogy ne maradjunk a kb havi 1-nél.
Most az egyik nagy "szerelmemről" a kókuszolajról szeretnék írni nektek, hisz ez is a bejegyzés címe.:-), majd meglátjátok nem véletlen a szerelem, ugyanis rengeteg jó tulajdonsággal bír. Összegyűjtöttem nektek ezt a sok-sok jót amit tud. Ezeket nem én találtam ki, nem az én okosságaim, bármelyik szakoldalon ezeket olvasnátok. Nem akarok én itt megtéríteni senkit, csak gondoltam leírom a tapasztalataimat egy nagyszerű dologról. Aminek az egyetlen hátránya (sajnos azért van neki, amiről ő nem tehet), az bizony az ára :-(  Sajnos hiába szeretnél te egészségtudatosan élni, hiszen úton-útfélen ezzel tömik az ember agyát, ha ez lassan megfizethetetlen. De azért ne essünk kétségbe lehet alternatívákat találni. Tudjátok van egy jó mondás, hogy: mindent lehet csak akarni kell :-)
 
No, de lássuk végre a lényeget :-)
 
A kókuszolaj igazi csodaszer, hiszen bárki fogyaszthatja, legyen beteg vagy egészséges ember. A kókuszolajjal betegségeket kezelhetünk, de az egészséges ember számára is igen ajánlott a kókuszolaj fogyasztása egészsége megőrzése érdekében és még pár dolog miatt. Most vegyük ezeket sorra.
Már tudjuk, hogy a kókuszolaj nagy része telített zsírsavakból áll. A kókuszolajban található telített zsírsavak csökkentik a szervezet káros koleszterintszintjét, de ugyanakkor növelik azokét, melyek jótékonyan hatnak szervezetünk működésére. A kókuszolajban található laurinsavnak köszönhetően megelőzhetjük a szív- és érrendszeri megbetegedéseket. Ez a sav még érfalainkat rugalmasabbá is teszi, növeli áteresztőképességüket, így a tápanyagok gyorsabban és könnyebben fel tudnak szívódni a szervezetben. Ugyanakkor a kókuszzsírra szívünket azért is védhetjük, mert stabil szerkezetének köszönhetően ellenáll a hevítésnek, ezáltal nem képes transz-zsírokat, mely nagyban pusztítja e jelentékeny szervünket.
A kókuszolaj magas lipid, laurinsav, kaprilsav és kaprinsav tartalmának köszönhetően elkerülhetjük a betegségeket, mivel ezeknek az anyagoknak immunerősítő hatásuk igen jelentős. Ugyanakkor ezek a savak még képesek elpuszítani a gombákat, baktériumokat, vírusokat, így védelmet nyújtanak e kórokozók által terjesztett betegségekkel szemben.
A sportolók is nagy kókuszolajrajongók, mivel e zsír segítségével képesek növelni teljesítményüket, hiszen azonnal energiaforrást jelent számukra. Gyorsítja az anyagcserét, így sejtjeik gyorsabban képesek megújulni, aminek a következtében frissebbek, stressztűrőbbek lesznek.
A fogyókúrázók számára is igen kedvelt ez az anyag, hiszen közepes hosszúságú szénláncaiknak köszönhetően nem vesznek részt a zsíranyagcserében, ennek köszönhetően nem alakulnak zsírpárnává és mivel gyorsítják anyagcserénket, így szervezetünket arra késztetik, hogy több energiát égessen el. A kókuszolaj grammonként is kevesebb kalóriát tartalmaz a többi étkezési olajnál.
A bőrápolásban is nagy szerepet játszik: fertőzéseket gyógyíthatunk vele, hiszen ha egy fertőzött területre kókuszolajat helyezünk, akkor egy olyan réteg keletkezik, mely nem engedi át a külső szennyezést és ezenkívül még a szövet megújulását is segíti. Antioxidáns hatásának köszönhetően késlelteti az öregedést és csökkenti a stresszt. Kozmetikai szerek alapanyagaként szolgál, mert csökkenti a pattanásokat, feszesíti a bőrt és fényesebbé teszi a hajat.
 
Röviden ennyit róla, remélem mások is megszeretik és élvezik majd jótékony hatásait. :-)

2012. szeptember 1., szombat

Mindentbele teljeskiőrlésű kiflik

Azért választottsm ezt a nevet ennek a finomságnak, mert bármit lehet beletölteni, de tényleg bármit, édeset, sósat, amit akartok. Nálunk most virslis, sajtos-párizsis, és mexikói húskrémes volt. Amint látjátok a maradékok eltüntetésére kiválóan alkalmas ez a péksüti.


Hozzávalók:
 
25 dkg bármilyen teljeskiőrlésű liszt
25 dkg finom liszt (természetesen lehet az egész ebből)
1 tojás
1 tk cukor
1,5 tk só
1,5 dl olaj (én mostanában kókuszolajat használok, nagyon jó élettani hatásai vannak)
2-3 dl tej
1,5 dkg élesztő


Elkészítés:

A szokásos módon kelt tésztát készítünk. Tehát cukor a langyos tejben, ebbe az élesztő. Kb 10 perc alatt felfuttatjuk, mialatt kimérjük egy kelesztőtálba a többi hozzávalót. Ha az élesztő felfutott, beleöntjük a tálba és szép sima tésztát dagasztunk. Nekem nincs dagasztógépem, se kenyérsütőm, mindig a két kezemet és egy egyszerű kelsztőtálat használok, aminek légmentesen lezárható teteje van. De persze ennek hiányában is elkészíthető. A lényeg, hogy a két kezünkkel sima tésztát gyúrjunk, majd gombóccá formázva, letakarva 1 órán át meleg helyen kelesztjük. Ha megkelt akkor 3-4 részre szedjük és kisebb cipókat készítünk, újabb 10 percre pihenni hagyjuk. Ez idő alatt elkészíthetjük a tölteléket, ami mint említettem bármi lehet. Én most virslit daráltam össze sajttal, valamint egy kis natúr joghurtot kevertem hozzá, hogy jobban kenhető legyen. A másikba maradék párizsit és sajtot daráltam, még a harmadikba mexiói melegszendvicskrémet kevertem össze egy kis apróra vágott hagymával és joghurttal. Mindhárom finom lett. Ezek mellett ugyanilyen módszerrel el tudnám képzelni, sonkásan, pizzakrémesen, csokisan, lekvárosan.... Szóval ha letelt a 10 perc, akkor a kis cipókat kör alakúra nyújtjuk, majd 4-8 cikkre vágjuk, megtöltjük a töltelékekkel és feltekerjük. Tojással megkenjük, én még egy kis szezámmaggal is megszórtam. Előmelegített sütőben 20 percig sütjük, közepes hőfokon.

2012. augusztus 20., hétfő

Habos-gyümölcsös álom

Az első legfontosabb dolog amit tudni kell erről a finomságról, hogy sütés nélküli, vagyis nem kell bekapcsolni ebben a nagy melegben a sütőt. Már jól indul nem? :-) Szóval mindent csak szép sorban le kell rakni egymás után egy éjszaka hűtő és már fogyaszthatjuk is.


Hozzávalók:

5 dl tejszín (nálam hulala vált be)
4-5 db őszibarack vagy más gyümölcs
kicsi rum, vagy aroma
2 dl víz
3-4 ek baracklekvár
1 csomag babapiskóta
1 csomag vanília ízű pudingpor
1 tábla étcsoki (ennek hiányában egyszerűen csokipudinggal is helyettetítehetjük, vagy nutellával)
6-7 ek cukor


Elkészítés:

A babapiskótákat beáztatjuk a vizes elkevert rumos lekvárban. Nem kell sokáig csak épphogy beleforgatjuk egy kicsit. Veszünk egy kerek tortaformát, vagy jénait és a piskótákkal kirakjuk az alját. Megfőzzük a pudingot, kicsit kevesebb tejjel mint a zacskóra van írva, hogy tuti megdermedjen, majd a végén beletördeljük az étcsokit és jól elkeverjük. Hagyjuk kihűlni. A barackokat meghámozzuk és apró kockára vágjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. Jöhet a folyamatos rétegezés, amíg a hozzávalók el nem fogynak. Szóval legalulra piskóta, erre a csokis puding, vagy nutella, erre a barack majd a tejszín egy része. Így tovább pakolgatjuk, legfelülre tejszín kerüljön. Mehet is a hütőbe egy jó pár órára, de legjobb ha egy egész éjszakára. Másnap gyönyörűen megdermed és szeletelhető lesz.

Baconbe tekert golyócskák

Ennek az ételnek az eredeti neve "öcsigolyó". Fogalmam sincs miért, de ez az. Nos én kicsit átneveztem, meg hát a hozzávalókon is variáltam így született meg az én golyócskám. Az alapötletet kolleganőimtől hallottam, amikor épp arról beszélgettünk ki mit főz a hétvégén. Én akkor még stefániavagdaltat akartam, de mikor ezt meghallottam egyből változott a terv. Nem bántuk meg :-)


Hozzávalók:

fél kg darálthús
2 zsemle
2 tojás
1 kk só
1 kk pirospaprika
1 kk kakukkfű
20 dkg füstölt sajt
kb 10 db baconszelet
1 nagy fej vöröshagyma
1-2 g fokhagyma
bors


Elkészítés:

Tulajdonképpen ez a hagyományos fasirt felturbózott változata, ezért az elkészítése is szinte ugyanaz. A darálthúst összekeverjük az apróra vágott hagymákkal, sóval, paprikával, füstölt sajttal, tojásokkal, áztatott zsemlékkel és a fűszerekkel. Vizes kézzel golyócskákat formázunk belőle és egy baconnal körbetekerjük. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk és egymás mellé belefektetjük a golyókat. Sütőben közepes hőfokon fél órát alufólia alatt, majd 10 percet kb még fólia nélkül. Ha megpirult a bacon készen vagyunk.






2012. augusztus 9., csütörtök

Rakott cukkini

Tulajdonképpen ugyanúgy készül, mint a többi rakott zöldséges étel, sőt még az ízében se nagyon más. Főleg mivel a cukkini talán az egyik legsemlegesebb ízű. Tehát simán bele lehet rejteni bármilyen húsos ételbe úgy hogy senki nem veszi észre, még az sem aki különben nincs túl jó barátságba a zöldségekkel :-) Nálunk hála ég nem kellett rejtegetni, így szép karikákra szelve került az ételbe.

Hozzávalók:

1 nagyobb cukkini
15 dkg rizs
fél kg darálthús
só, bors
egy nagy doboz tejföl
pici olaj
1 nagy fej vöröshagyma


Elkészítés:

A hagymát apróra vágjuk és pici olajon megfonnyasztjuk, erre rádobjuk a darálthúst. Fehéredésig főzzük, közben ízesítjük sóval, borssal. Közben a riszt feltesszük főzni. A cukkinit vékony szeletekre vágjuk, picit sózzuk és hadjuk állni egy fél órát, hogy levet eresszen. Amikor mindennel megvagyunk, akkor egy hőálló tálat tejföllel kikenünk, belszórjuk a darálthús egy részét erre cukkini szeleteket pakolunk ,majd rizst, tejföllel betakarjuk. Jöhet még egy réteg, amíg el nem fogynak a hozzávalók, a lényeg, hogy tejföllel zárjunk. Előmelegített sütőben fél órát sütjük.

2012. augusztus 4., szombat

Túrógombóc

Nem túlzás, ha azt mondom túrómániás vagyok. Jöhet minden sós, édes, sütiben, csuszán, rudiban, kenyéren... Most egy gombóc verziót hoztam, ami nem esik szét, de tutira nem, finom és laktató. Ja és a legjobb benne, hogy már előző este el lehet készíten, másnap csak bele a forró vízbe, kifőzni és kész.

Hozzávalók:

kb fél kg túró
3 tojás
2 dl búzadara
1 kk só
2 ek. cukor
mazsola, vagy meggy (elhagyható)
zsemlemorzsa
kicsi olaj


Elkészítés:

A túrót beletesszük egy keverőtálba, villával jól szétnyomkodjuk, beleütjük a három egész tojást, hozzáadjuk a cukrot, sót és a búzadarát. Jól összekeverjük és minimum 1 órára, de inkább egy éjszakára betesszük a hütőbe, hogy a búzadara jól felszívja magát és akkor tuti nem esik szét főzés közben. Másnap elővesszük és kis diónyi nagyságú golyókat formázunk belőle. Aki szereti rejthet a közepébe mazsolát, meggyet... Közben vízet forrósítunk és amikor már jól forr akkor beletesszük a gombócokat. 5 perc után kiveszünk egyet ketté vágjuk és megnézzük átfőtt-e már teljesen. Tapasztalatom szerint kb 8 perc kell neki. Ha megfőtt, akkor kis olajon pirított zsemlemorzsába forgatjuk meg. Tálaláskor cukros tejföllel és fahéjjal szórjuk meg.





2012. július 27., péntek

Mindentbele saláta

Remek étel, ha egy kicsit könnyebb ételre vágyunk, vagy esetleg túl sok a maradék ez meg az amiből hirtelen nem is tudjunk mit kezdjünk, mert ugyebá ki dobni nem akarjuk. Könnyű, finom, laktató. Mi kell még:-)

Hozzávalók:
( nekem ezek voltak most itthon, de persze ez tetszőlegesen variálható)

1 paradicsom
fél doboz konzerv kukorica
negyed uborka
fél jégsalátafej
pár szelet füstölt sajt
pár szelet bacon szalonna
egy kis maradék gombás-húsos ragu
lilahagyma
natúr joghurt

Elkészítés:

A zöldségeket, sajtokat alpróra várgjuk, tépkedjük. Egy nagy keverőtálba tesszük. A bacont kicsit megpirítjuk, majd a maradék húsos raguval együt hozzáadjuk a salihoz. Jól elkeverjük, a legvégén pedig natúr joghurttal locsoljuk meg. Piríthatunk hozzá toustkenyeret, vagy megdobhatjuk maradék husikkal is, csirkemellel, sült csirkecombbal... Ízlés szerint variálható.


2012. július 25., szerda

Töltött cukkini

 A múlt héten anyukáméknál voltam pár napot és hát mondanom se kell azon kívül, hogy rengeteg emberrel találkoztam és jöttem mentem állandóan, sajna a sok jövés menésből, sok össze-vissza evés is lett. Aminek az eredménye, egy nem túl jó közérzet. Ezért már a buszon hazafelé elterveztem hogy a héten csak is kímélő kajákat fokok készíteni. Íme az egyik.

Hozzávalók:

2 ducibb cukkini
fél kg darált hús
pár gomba
hagyma
só, bors
bazsalikom
petrezselyem
2 szem paradicsom
10 dkg sajt
pici olaj

Elkészítés:

A cukkiniket megmossuk, majd kettévágjuk és a magját kanállal kikaparjuk. Egy jénaiba pakoljuk őket. A a hagymát apróra szeleteljük és megpiritjuk. A darálthúst megpároljuk a hagymás olajon, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük bzsalokommal, szárított petrezselyemmel. Ha már majdnem kész, akkor rádobjuk a gombár és egy kis kockára vágott paradicsomot. A teljesen megpárolódott a hús, akkor a cukkini mélyedéseibe halmozzuk, paradicsomkarikákat teszünk rá, majd reszelt sajttal beborítjuk. Forró sütőbe tesszük és közepes hőfokon kb fél órán át sütjük.



2012. július 23., hétfő

Quesadillas

Nem rég ettem ilyet egy étteremben. Mikor megrendeltem fogalmam se volt róla hogy mi lehet ez, csak valami különlegeset akartam. A leírásban annyi szerepelt, hogy csirkemelles-zöldséges, na akkor gondoltam annyira rossz már csak nem lesz. Mikor kihozták a látvány már tetszett, aztán az ízében se kellett csalódnom. Miözben ettem és nézegettem, miből is készülhetett ez az étel rájöttem hogy ez végülis nem is olyan nagy ördöngősség. Így hamarosan utánajártam a neten, majd megalkottam az én verziómat. Amúgy ez a nevéből is adódóan egy mexikói kaja, amit valószínűleg, ha igazi mexiói enne rá se ismerne, de mindegy mon djuk hogy az :-) A lényeg, hogy finom és egyben egy kicsit különleges is.
Először is szükségünk lesz tortillalapokra, amit vagy megveszünk valamelyik hiper-szupermarketben, vagy elkészítjük a házi verziót. Én természetesen a második variáns mellett döntöttem. Nem nagy dolog pár perc és hát szerintem lényegesen jobb a boltinál. Szóval ha már egyszer nekiállunk, akkor inkább szánjunk erre is egy kis időt.

Hozzávalók:

Tortilla:

20 dkg sima liszt
10 dkg teljes kiőrlésű liszt
1 tk. sütőpor
2 dl langyos víz
fél dl olaj


Elkészítés:

A hozzávalókat összegyúrjuk és 15 percre pihentetjük. Ha letelt a pihenőidő, akkor 6 részre osztjuk és palacsintasütő méretűre nyújtjuk, jó vékonyra és lehetőleg köralakúra. Ha megvagyunk a palacsintasütőt felmelegítjük és olaj nélkül megsütjük benne a tortillat, 1 perc az egyik 1 perc a másik oldalon. Nedves konyharuhára tesszük őket, hogy ne száradjanak ki még a töltelék elkészül.


Töltelék:

csirkemell 4 személyre kb 1,5 kg
kukorica
vörösbab( én mindig konzervet használok)
20 dkg sajt kb
barbecue villámpác
1 dl olaj
uborka
paradicsom
3 dl tejföl és natúr jogjurt keveréke


Elkészítés:

A csirkemelleket felcsíkozzuk, majd az olajban elkeverjük a villámpácot és ebbe beleforgatjuk a húst, kb 1 órán át minimum érleljük. Serpenyőben kis olajat hevítünk ebben megsütjük a csirkemelleket. A zöldségeket közben apró kockára vágjuk, a sajtot lereszeljük. Ha kész a husi, jöhet az összeállítás.
Egy tényérra helyezünk egy tortillalapot, ráhalmozunk egy jó adag sajtot, erre megy a csirkemell egy része és a zöldségek, majd a tetejét sajttal zárjuk és a végén egy tortillalapot rárakunk. Olyan mint egy szép nagy kerek torta. Meglocsoljuk a joghurtos-tejföllel és kész is, ehetjük, késsel villával szépen szeletelhető, mert a sajt összeragasztja kicsit.



2012. július 17., kedd

Madártej

Gyerekkorom nagy kedvence. Anyum is és mamám is rendszeresen készítette. Emlékszem mamának volt egy nagy fehér, de tényleg óriási tálja és amikor nyaranként a 4 unokája ott "nyaralt" nála (mivel a szülők dolgoztak valahol lenni kellett), na szóval ő  mindig egy akkora adagot csinált, hogy ez a nagy tál telis tele lett, a habok már alig fértek el a tetején. Fogalmam sincs hány liter tej kellett ehhez, de gondolom nem kevés. Igaz kellett is ennyi, mert ezt is el tudtuk pusztítani elég gyorsan. Hidegen, nyári meleg délutánokon, hmmmm még most is a számba érzem az ízét.
Nos a nagy kánikulában felidéződtek bennem ezek a régi emlékek, de akkor mégse készíthettem, mert tényleg annyira meleg volt, hogy féltem megromlik. No de eljött a pillanat, péntekre már lehült annyira, hogy belevágjak. Háááát, nem mondom hogy sűrűn fogom készíteni. Na nem, nem az íze miatt, mert az nagyon jó volt, hanem mert hihetetlenül sok mosatlannal jár. Mosogatógépem nincs, szóval..., értitek. Azért érdemes belefogni, nem mondom hogy ez volt az utolsó, de közöltem a családdal, hogy annyira ehhez ne szokjanak hozzá :-)


Hozzávalók:

2 l tej
2 ek liszt, de lehet 3 vagy 4 is ki mennyire szereti sűrűre, 2 kanállal olyan se nem sűrű se nem folyékony lett, legközelebb sztem 3-al teszek bele
8 egész tojás
8 ek cukor
4 cs. van. cukor


Elkészítés:

Először is a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből habot verünk, jó keményre. Közben a tejet feltesszük melegedni, de nem szabad hogy forrjon, csak úgy szép lassú tűzön gyöngyözzön. A jó habnak két titka van, egyik, hogy nem szabad túl forró tejben felfőzni, a másik pedig hogy nagyon keményre kell verni. Amikor a tej már jó, akkor kanál segítségével kis halmokat szaggatunk bele, de ne sokat, mert a hab megnő. Kb 1 percig főzzük az egyik és 1-ig a másik oldalon. Szűrő edénybe kiszedjük és hadjuk, hogy lecsepegjen. Ha elkészült a habunk, akkor jönnek a tojássárgák. Mindet jól elkeverjük a cukrokkal és a liszttel, csomómentesre. Egy nagy tálba tesszük, olyanba amiben majd elfér az egész madártejünk. Szépen, fokozatosan öntjük hozzá, kis adagokban a tejet amiben a habot főztük. Folyamatosan kevergetni kell, különben a tojássárgája kicsapódik és akkor ott úszkál a tej tetején, ami nem túl szép látvány :-) Szóval amikor már belekerült az összes tej, akkor jön a türelemjáték, mert ott kell állni a tűzhely mellett folyamatos kavargatás mellett és várni amíg a tejünk a kívánt sűrűségűre besűrűsödik. Ha ezt elértük, én kb fél óra után meguntam :-) akkor kiadagoljuk abba a tálba amiben tálalni szeretnénk, a habokat a tetejére tesszük, és a végén jön a megkoronázás, ami nélkül nem igazi a madártej szerintem. Ez pedig a reszelt citromhéj. Annyira pikáns ízt ad neki, és kihozza az ízeket, hogy nem érdemes kihagyni. Sőt én az egyik adagba még mazsolát is szórtam, amin a párom meg is lepődött, de végül nem ellenkezett megette úgy is. Az se rontotta el. Érdemes kisérletezni az ízekkel.

2012. július 11., szerda

Csirkemájas - rizottó

Nagyon szeretem a hasam, imádok enni, mindenféle újdonságot, új ízvilágot kipróbálni, de be kell valljam a belsőségekkel, köztük a májjal eléggé hadilábon állok. Egyszerűen nem szeretem őket, semelyiket, semilyen formában, ez van. Na de attól, hogy én még nem eszem ilyesmit, a család többi tagja még igen, így nem foszthatom meg őket ettől az ételtől sem. Tegnap rászántam magam és készítettem egy kis rizottót. Én rántott hallal ettem, még a többieknek jutott a csirkemáj. Állítólag finom volt. Erről nem tudok nyilatkozni, ugyanis az ilyen és ehhez hasonló ételeket úgy készítem, hogy míg fő, közben ők kóstolnak, mert én a világ kincséért sem dugnám bele a nyelvem az ilyenfajta ételekbe :-) Szóval ez a bejegyzés így lehet nem túl hiteles, de azért próbáljátok ki, hátha nektek ízlik :-)

Hozzávalók 2 személyre:

kb fél kg csirke máj
só, bors
1 nagy fej hagyma
olaj
rizs
kukorica
borsó
ételízesítő

Elkészítés:

A csirkemájat apró csíkokra vagy kockákra vágjuk. Olajon megfonnyasztjuk a hagymát, rádobjuk a májat, borsozzuk. Kicsi vizet öntünk alá, hogy biztos ne égjen le. Fedőt rá és kb fél óra alatt puhára pároljuk. Csak a legvégén sózzuk, nehogy megöregedjen a máj és akkor kemény, rágós lesz. Amíg a máj puhul, elkészítjük a rizottót. Olajon kicsit megpirítjuk a rizst, majd vizet öntünk, ételízesítővel megszórjuk. Pontos mennyiségeket nem tudok írni, mert nekem van egy nagyszerű párolóedényem, mindig abban készítem a rizst és a vizet csak úgy szemre szoktam hozzáönteni. Megpároljuk a rizst, nem baj ha most kicsit ragadósabb és nem vállnak el a szemek egymástól itt most ez a lényeg. A legvégén adunk hozzá kukoricát és borsót, jól elkeverjük, pár percig együtt pároljuk őket. Tálaláskor össze is keverhetjük a rizst a májjal, én most nem ezt tettem, hanem a tányér aljára mertem egy kis rizst, majd arra a májat. Így jobban érvényesülnek a szép színek. És bár látványra tetszett, még se mertem megkóstolni :-)


2012. július 10., kedd

Olaszos-paradicsomos csirkemell

És igen, ismét a jól megszokott csirkemell, már megint itt tartunk. Hiába na nem lehet megunni, és íme egy újabb bizonyíték, hogy mennyire változatosan elkészíthető. Természetesen ripsz-ropsz, nem kell vele sokat bíbelődni. Az olaszos fűszerek adják meg az igazi pikánságát, hiába na ezek tudnak valamit :-)

Hozzávalók:

csirkemell
paradicsom
sajt
pici olaj
oregánó
bazsalikom
petrezselyemlevél
só, bors


Elkészítés:

Kiolajozunk vékonyan egy hőálló tálat. A csirkemelleket felszeleteljük, majd fűszerezzük. Én szárított olaszos fűszereket használtam, de biztos jó, sőt a frissekből is. Sóztam borsoztam, majd szép sorban leraktam a tálba. A paradicsomot felkarikáztam és a husikra tette, jó vastagon megszórtam sajttal és már mehetett is a sütőbe. 10-15 percig alufólia alatt sütöttem, biztos ami biztos alapon, bár a csirkemell könnyen puhul, aztán pedig amkor szép piros lett rajta a sajt kivettem. Rizzsel tálalva könnyű kis nyár esti vacsi.