A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Almás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Almás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 1., szombat

Almás-narancsos muffin (Újra itt, vagy még se :-)

Félév, kb. ennyi telt el az utolsó blog bejegyzésem óta. Azóta élem életem legszebb,legboldogabb legelfoglaltabb, legsírósabb, legmosolygósabb, legnehezebb, legjobb és még sorolhatnám életemet :-) Hiszen 2013. július 24. megszületett az én kis hucutkám Maja. Szóval most Ő tölti ki a napjaim minden percét, így nem nagyon van időm újdonságokra, főleg mióta elkezdett ő is kanállal eszegetni. Úgyhogy most igen szoros barátságot kötöttünk a botmixerrel, meg az almareszelővel :-) Ezért a fakanál, sütőpapír, tepsi és társai most háttérbe szorultak. Na jó azért nem halunk éhen és néha-néha még sütök is, de inkább a gyorsan elkészíthető kajákat részesítem előnyben. 
Íme a bizonyíték, amikor néha bekapcsolom a sütőt is és leporolom a muffinformát :-)



Hozzávalók

4 tojás
20 dkg vaj
4 dl liszt
3 dl cukor
2 kiskanál sütőpor
1 alma
1 narancs
csoki esetleg mazsola


A vajat megolvasztjuk, majd elkeverjük benne a cukrot, ehhez hozzáadjuk az egész tojásokat. A lisztet összekeverjük a sütőporral és apránként a tojásos masszához adjuk. A narancs héját belereszeljük, majd a kinyomkodott levét is, az almát meghámozzuk és a lereszelve ezt is beletesszük a tésztába. Ízlés szerint lehet beletenni csokit, mazsolát, ki mit szeret. Én most csokit tettem hozzá. Muffin formába töltögetjük a tésztát és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.



2013. március 23., szombat

Fahéjas almatorta

Még mindig nem kívánom annyira a sütiket, de a család többi tagját nem szeretném büntetni. Így néha napján azért bekapcsolom a sütőt :-)
Tegnap vettünk egész jó áron, finom, jó, savanyú zöld almákat, amik sütibe kívánkoztak. Engedtem tehát a kérésüknek :-)

Hozzávalók:
 
kb 5 db alma
1 tk fahéj
20 dkg liszt
15 dkg vaj
15 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
2 tk sütőpor
2 egész tojás
3 ek. tej

Elkészítés:

Az almákat meghámozzuk, felszeleteljük és a fahéjjal megszórjuk. A lisztet kimérjük és a sütóporral elkeverjük. Egy másik tálba összekeverjük a cukrokat, a tojással, tejjel és a vajjal. A két masszát összedolgozzuk és egy 24 cm-es kapcsos tortaformába öntjük. A fahéjas almaszeleteket szépen, sorba kirakjuk a massza tetején, egy kis cukorral megszorjuk, majd a előmelegített sütőben közepes hőfokon 50-60 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy jól átsült-e.

2012. október 1., hétfő

Almás püspökkenyér

Rengeteg almát kaptunk nem régiben, így aztán egyértelművé vált, hogy valami almás finomság lesz belőle. Igazi őszt idéző sütire vágytam, és ez pontosan olyan, mert nem elég hogy almás, még finom dió és mazsola is került bele. Teljeskiőrlésű lisztből készítettem, barna cukorral és natúr joghurttal, így aztán még az egészségünkért is tettünk miközben jóízűen nassoltunk.

Hozzávalók:

50 dkg alma
30 dkg cukor
10 dkg mazsola
10 dkg darált dió
30 dkg liszt ( nálam most graham liszt volt)
1 cs. sütőpor
2 tojás
1 tk fahéj
+ kb 1,5 dl natúr joghurt (ez az eredeti receptben nem volt benne, de a teljeskiőrlésű liszt miatt, kellett bele, hogy ne legyen nagyon száraz a süti)
 
Elkészítés:

Az almákat meghámozzuk és nagylyukú reszelőn lereszeljük, hagyjuk, hogy levet eresszen. A hozzávalókat egy keverő tálba tesszük és elkeverjük, hozzáadjuk a reszelt almát a levével együtt. Egy őzgerincformát, vagy püspökkenyérformát kivajazunk alaposan és beleöntjük a tésztát. Tűpróbáig sütjük közepes hőfokon, ha nagyon barnulna a teteje akkor alufóliával letakarjuk és úgy sütjük tovább.

 
 

2012. január 21., szombat

Almás-répatorta

Hosszú hallgatás után visszatértem:-) Hogy miért nem jelentkeztem ilyen sokáig, annak számos oka van. A mögöttünk álló ünnepek, az ezzel járó családlátogatások és a végtelen zabálások, ami miatt most letiltottak a sütésről. Na jó ez azért nem teljesen így van, csak minimalizáljuk a kelttészták és az egyéb nyalánkságok számát. Azért az ünnepek alatt készültek jobbnál jobb finomságok:baconos pulykacomb, kókuszhabos meggyes süti,sajtos pogi és a karácsony nélkülözhetetlen kelléke(legalábbis számomra) a zserbó:-) Viszont a sok készülődés közepette elfelejtettem fényképezni, így ezekről már nem lesz bejegyzés a blogban. Na nem baj, majd jövőre:-) Szóval mivel a fogyókúra jegyében vagyunk, így próbálok olyan sütiket készíteni ami ha nem is teljesen diétás, de legalább félig meddig, a magam megnyugtatása miatt is:-) Az első ilyen művem a fennt említett répatorta. Ettem már egyszer ilyet(bár fenntartásaim voltak), de pozitívan csalódtam, így azon nyomban el is határoztam hogy az idén sütök én is egyet. Kerestem a receptet a neten, de valahogy egyik se nyerte el igazán a tetszésemet, lementettem kettőt is, gondoltam majd ebből alkotok valamit. Aztán ma reggel kreatív napomra ébredtem, hagytam hát a fenébe a recepteket. Elővettem mindent amiről úgy gondoltam jó lehet bele. Pucoltam, reszeltem, mértem kevertem-kavartam, majd ez sült ki belőle:-)

Hozzávalók:

16 dkg teljeskiőrlésű liszt
5 dkg zabpehely
10 dkg dió
1 cs. sütőpor
1 kis doboz tejföl és 1 kefír
1 tojás
10 dkg cukor
fahéj(amit most én elfelejtettem)
12 dkg reszelt sárgarépa
12 dkg alma
5 dkg mazsola

Almát és a répát meghámoztam, lereszeltem. A száraz és a nedves összetevőket külön-külön összekevertem, majd a legvégén hozzáadtam a reszelt répát és az almát. Ha mindez összeáll, akkor egy lisztezett formába töltjük és kb 40 percig sütjük közepes hőfokon.
A megsült és kihült szórhatunk rá porcukrot, vagy csokimázzal bevonhatjuk. Én most a kalóriakímélőbb változatot választottam, házi szilvalekvárral kentem meg a tetejét.


Itt még csupaszon:-)




Első harapásra kicsit fura volt az íze, mivel nem a megszokott fehét liszttel készült, de amikor ezen túltesszük magunkat, akkor már nem rossz, sőt. Szerintem fel fog kerülni a repertoárba:-)

2011. november 21., hétfő

Reszelt almás

A hétvégén kaptunk egy nagy zsák almát. Így mi mást is sütöttem volna mint almásat. Mivel nem volt kedvem nagyon bonyolult sütögetéshez, így talán a világ legegyszerűbb almás sütijét sikerült elkészíteni.

Hozzávalók:

7 db alma
30 dkg liszt
20 dkg porcukor
15 dkg margarin
3 tk fahéj
1 cs. sütőpor
1 tojás


Elkészítés:

Az almákat meghámozzuk és nagylyukú reszelőn lereszeljük. A margarint kicsit megolvasztjuk, elkeverjük a cukorral és a tojással. Hozzákadjuk a fahéjas, sütőporos lisztet, majd a sok-sok almát. Tepsibe öntjük és alig 20 perc alatt aranybarnára sütjük. Aki szereti tehet rá étcsokimázat, én most tettem, de szerintem anélül is tökéletes. Könnyű kis délutáni nasi.

2011. október 26., szerda

Fahéjas-almás pite

Már javában az őszben járunk, sőt már lassan inkább télnek nevezném. Ilyenkor jön meg aztán az ember lányának a kedve igazán a sütögetéshez (addig se kell a fűtést bekapcsolni:-) No meg azok a jó kis ünnepeket idéző illatok, amik ilyenkor bejárják az egész lakást, na az se utolsó szempont. Nekem valahogy almás-fahéjas dolgokat, illetve mézes sütiket csak az ősz beköszöntével jut eszembe sütni.
Így egy szép októberi napon került terítékre ez a finom almás süti.

Hozzávalók:

Tészta:

50 dkg finom liszt
25 dkg RÁMA
12,5 dkg porcukor
2 tasak vaníliás cukor
1 tasak sütőpor
2 tojás
2 evőkanál tejföl

Töltelék:

2 kg alma
20 dkg cukor
2 teáskanál fahéj
1 citrom reszelt héja

Továbbá:

zsemlemorzsa
1 tojás sárgája a kenéshez
fahéjas cukor a szóráshoz

Elkészítés:

Almát reszeljük és állni hagyjuk.
A lisztben elmorzsoljuk a margarint, hozzáadjuk a cukrokat, a sütőport, a tojásokat végül a tejfölt és egy csipet sót. Összedolgozzzuk, majd 2 cipót formázunk belőle, alufóliába csomagolva a hütőbe legalább egy órát pihentetjük. Kibélelünk egy tepsit sütőpapírral, az egyik cipót  pedig tepsiméretűre nyújtjuk, villával megszurkáljuk, majd zsemlemorzsával meghintjük. Ezután a reszelt almához keverjük a fahéjas porcukrot és a citrom reszelt héját. Rászorjuk az almát a tésztára. A másik cipót pedig tetszés szerint ráreszelhetjük a tetejére, vagy csíkokat sodorhatunk és berácsozhatjuk. Én most megpróbáltam kb ugyanakkora méretűre nyújtani és rásímítani az almára, ezt is megszúrkáltam villával és tojással lekentem. Előmelegített sütőben 50 percig sütjük. Fahéjas cukorral megszórjuk tálalás előtt.

2011. október 5., szerda

Almás-fahéjas muffin

A muffinokat leginkább az egyszerűségük miatt kevelem, mármint nem az ízvilág egyszerűsége miatt, mert az ezerféle lehet, csak a fantáziánkon múlik. Ami viszont az elkészítését illeti, na az az ami miatt nagyon bejön. Lényegében csak a száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a végén az egészet egybe és már adagolhatjuk is a takaros muffin sütőformánkba:-)


Hozzávalók


250 g margarin
200 g cukor
5 tojás
250 g liszt
1 cs. sütőpor
1 tk fahéj
1 alma




Elkészítés:

Liszt+ sütőpor+ fahéj elkeverni. Másik tálban pedig a tojás és a margarint a cukorral habosra keverni. A legvégén belereszeljük az almát, majd a sütőporos liszttel összezutyuljuk. És kész, ennyi az egész, mehet az előmelegített sütőbe. 30-40 perc alat aranybarnára sütjük.