2012. szeptember 30., vasárnap

Őszi koszorú

Rá kell jöjjek szeretem az őszt, legalább is azt a részét amikor már kezd hűvösebb lenni, előkerülnek a kiskabátok, szépen süt a nap, és a falevelek kezdenek egyre színesebbé válni. Az esős, szeles részét továbbra sem kedvelem, ez mostani szeptemberi idő kifejezetten a szívembe lopta magát. Remek ilyenkor kirándulni sétálgatni, ekkor mindenféle természeti kincset lehet találni: a makktól a gesztenyén át, a csipkebogyóig... és hamár rátaláltunk eme szépségekre akkor alkothatunk is akár. Jöhetnek ilyenkor a kicsit elcsépeltnek tűnő gesztenyefigurák,(bár szerintem egyeltalán nem azok) vagy a toboz és makkemberkék, de ha a lakást illetve a bejáratot szeretnénk kicsit őszies hangulatba öltöztetni, akkor egy kis kreativitással és ragasztópisztollyal hamar őszi koszorút tudunk az ajtóra varázsolni.

Felhasználtam:

egy kis méretű szalmakoszorú
dió
toboz
gesztenye
csipkebogyó
meg valami narancsárga bogyós bokor ágak (sajnos nem tudom a nevét, de nálunk minden második bokor narancsszínben pompázik)
ragasztópisztoly

2012. szeptember 28., péntek

Szülinapi habos, gyümölcsös torta

A párom hugának születésnapja volt, ezért el kellett gondolkodnom, hogy vajon milyen tortát is süssek neki. Nem akartam ugyanolyat, mint tavaly volt, nem szerettem volna nagyon krémeset sem, valami habkönnyű tortára vágytam, amiben sok gyümölcs van. Ezért a kiwis szelet után szabadon, megalkottam ezt. Finom, egyszerű és gyors, mi kell még :-)

Hozzávalók:

Tészta:

10 dkg margarin
10 dkg cukor
4 tojás
7 dkg liszt
2 ek. kakaó
fél cs. sütőpor

Krém:

1 doboz hulala tejszín ( azért jó ez, mert ebbe nem kell fixáló, anélkül is tuti nem esik össze)
400 g tejföl
4 ek porcukor
3 ek citromlé
2 db kivi
egy kis ananász (lehet más gyümölcs is )

Tetejére:
 
1 cs. tortazselé
sok gyümölcs amivel díszítjük

Elkészítés:

A margarint a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a 4 tojássárgáját. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a kakaóval, óvatosan a tojásos margarinhoz keverjük. Felverjük a tojásfehérjét és a kemény habot apránként hozzáadagoljuk a masszához.. Egy kerek tortaformát kibélelünk sütőpapírral, beletöltjük a masszát és 180 fokon tűpróbáig sütjük. Ha kész kicsit hagyjuk hűlni, majd kivesszük a tortaformából és levesszük róla a papírt, hagyjuk teljesen kihűlni mielőtt a krémet rákennénk. Ez idő alatt felverjük a tejszínt, beletesszük a tejfölt és elkeverjük. Beledaraboljuk a gyümölcsök egy részét, majd a tortát visszatesszük a formába és rákenjük a habot. Tetejét gyümölccsel díszítjük és tortazselét teszünk rá.
 
 

2012. szeptember 25., kedd

Sokmagvas kenyér

Sajnos vagy nem sajnos de igen szeretem a kenyér és péksütiféléket, valamint a tésztaételeket. Emlékszem már gyerekkoromban is a frissen főtt, üres tészta volt a kedvencem, amíg anyukám fözte a tészta többi hozzávalóit, addig én képes voltam megenni egy fél tál kifőtt tésztát. A kenyerekkel hasonlóképpen vagyok/voltam, még azok a levesekhez is kenyeret ettem amihez amúgy nem szokás. Jó ezen már változtattam, muszáj volt, így ma már ott tartok, hogy semmilyen leveshez nem eszek kenyeret, csak is kizárólag a krémlevesekhez betétként. A péksütemények meghát, legyen az édes, vagy sós, mind jöhet, reggel, délben, este, illetve jöhetne, ha hagynám magam elcsábulni. Kénytelen vagyok ezt is a családomra fogni, főleg a nagymamára, aki minden hétvégén jobbnál jobb keltésztás finomságokkal lepett meg bennünket. Még most is az orromban érzem a tepertős pogácsa, a meggyes kalács, a csokis kalács és még sorolhatnám mi minden finomság illatát. Nos, hogy eme szenvedélyeimet kordában tudjam tartani, elkezdtem itthon készült kenyereket gyártani. Voltak próbálkozásaim már régebben is, van is itt néhány kenyér receptem, finomak is nagyon. Azonban nem régiben megnyílt nálunk a lidlis pékség, ahol rátaláltam egy finom magvas kenyérre. Elég borsos az ára, cserébe viszont isteni finom. Addig addig agyaltam, kerestem kutattam mégnem rátaláltam erre a receptre. Megsütöttem és láss csodát megszólalásig olyan ízvilágot kaptam mint az istenített lidlis kenyér. Szóval le a bolti termékekkel és irány a házi kenyér készítés :-)

Hozzávalók:

20 dkg teljeskiőrlésű liszt (nálam ez most graham liszt volt)
10 dkg sima liszt
10 dkg magkeverék (bio boltban vettem, lenmag, szezámmag, napraforgómag és zabpehely)
3,5 dl langyos víz
2,5 dkg élesztő
1 tk cukor
1 ek olaj
2 tk só


Elkészítés:

Kimérem a lisztet, és beleöntöm egy tálba amiben majd keleszteni fogom a tésztát. Közepébe mélyedést készítek ide rakom a cukrot és rámorzsolom az élesztőt. A langyos vizet ráöntöm és várok kb. 15 percet, még felfut az élesztő. Ha ez kész, akkor hozzáadom a többi hozzávalót és fakanállal jól elkeverem. Nagyon lágy, szinte folyékony tésztát kapunk. Lefedjük és egy órán át kelesztjük. Majd egy jénait vagy egy olyan formát aminek van teteje beteszünk a hideg sütőbe és felforrósítjuk. Én előtte teszek bele sütőpapírt is, nehogy beleragadjon a tészta. Ha megkelt a tésztánk, akkor beleöntjük a forró jénaiba, lefedjük és 250 fokon 30 percig sütjük, majd levesszük a fedőt és még 10 percig 220 fokon sütjük, bár ez mindig sütőfüggő. A formája persze olyan lesz mint amilyen alakú a jénaink, nekem ovális van, de majd beszerzek valami szögletesfélét hogy szép formakenyerem legyen, bár az ízén ez mit sem változtat. :-)


2012. szeptember 20., csütörtök

Zöld tea

Beköszönt lassan az ősz és ezzel együtt az én teázási szenvedélyem is. Valahogy ebben az évszakban jön rám mindig, hogy elővegyem a kis bögrémet és megtöltsem forró itókával. Ez kitart kb. tavaszig, legalábbis eddig így volt. Na de most szerintem ez a teamánia nem fog tavasszal alábbhagyni, ugyanis felfedeztem a zöld tea szépségét és nem mellesleg az egészségmegőrző hatásait. 
Eddig reggel nem telhetett el úgy, hogy egy pohár tejet ne ittam volna, és mára már ezt is felváltotta a zöld nedü, sőt már olyanannyira kezdek függő lenni, hogy az estéket is így zárom. Bár hátránya, hogy az esti filmet többször kell félbe hagyni, bizonyos folyóügyek miatt, de hát sebaj, legalább tudom, hogy hat.
Nos nézzük hát, hogy miért is olyan jó ez az ital. Főleg ha semmit nem teszünk bele, mármint se cukrot, se mézet, mert hát szűzen az igazi. Igaz meg kell szokni, hogy édes íz nélkül igyuk, de mostmár határozottan állíthatom, hogy jó, nagyon jó. Mellette szól még, hogy lehet nagyon sokféle ízesítésbe kapni épp úgy mint a fekete teákat, így kedvünkre variálhatjuk.

A zöld tea hatása - A zöld tea előnyös élettani tulajdonságai
 
• A zöld tea méregtelenít, serkenti az anyagcserét, gyorsítja a zsírégetést;
• Csökkenti a rákos, daganatos betegségek kialakulásának lehetőségét;
• Antioxidáns hatású, azaz segít lebontani a pusztító szabad gyököket;
• Csökkenti a koleszterinszintet, ezáltal a szívbetegségek kialakulásának lehetőségét;
• Ellazítja a vérereket, ami csökkentheti a magas vérnyomást;
• A zöld tea erősíti az immunrendszert, ezáltal véd a fertőzések ellen;
• Fluoridtartalma óv a fogszuvasodástól (amennyiben cukor nélkül isszuk!);
• Koffein tartalma élénkítő hatású, serkenti a szellemi teljesítőképességet.


A kávéval ellentétben, a zöld teában található koffeinnek fokozatos és
lassabb a felszívódása, nem hirtelen dobja fel a szervezetet, hanem egyenletesen,
így élénkítő hatása nemcsak természetesebb, de hosszabb ideig is kitart.
 

 

2012. szeptember 18., kedd

Rizsfelfújt körtével és csokival

Valami édességet akartam a hétvégén, de nem olyat amivel sok a gond, de nem is liszteset, meg abból kellett gazdálkodni ami éppen itthon volt, mert boltba menni nem volt kedvem a vasárnap délelőtti főzés közepette. Így hát szétnéztem a konyhában, tettem-vettem, majd ezt okoskodtam ki. Volt egy kis maradék, már puhulásnak induló körtém, meg egy tábla étcsoki elfekvőben a kamrapolcon, no meg egy kis rizs, ami persze mindenhol akad, szóval neki álltam.

Hozzávalók:

kb. 1 l tej
4 tojás, szétválasztva
1 bögre rizs (kb 3 dl )
5 ek. cukor
1 cs. só
1 citrom héja
4-5 db körte
1 tábla étcsoki
+ tej az öntethez

Elkészítés:

A rizst kb. 2 dl vízbe feltesszük főni, ha már kezd dagadni, akkor hozzáadjuk a tejet egy picit megsózzuk és megfőzzük, nem baj ha nem issza be az egész tejet, majd magába szívja amíg hűl. Ha ez kész akkor, a körtéket megpucoljuk és kockákra daraboljuk. Serpenyőbe tesszük, egy kis cukorral meghintjük és megpároljuk. Nem sok idő, kb. 10 perc, vigyázzunk, hogy ne főjjenek szét, mert akkor pép lesz belőle :-) A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral és a citromhéjjal, a fehérjét pedig kemény habbá verjük. Ha langyosra hűlt a rizsünk, akkor hozzákeverjük először a tojássárgáscukrot, majd a habot. Egy tepsit kivajazunk és a masszát beleöntjük. Ekkor tehetünk bele mazsolát is, de nekem ez most nem volt itthon, meg különben is ott a körte :-). Közepes hőfokon kb fél órán át sütjük. Akkor jó, ha már nem folyik a közepe és szép aranybarna a teteje. Amíg sül elkészítjük az öntetet. A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk, majd tejet adunk hozzá és simára keverjük. A tej mennyisége attól függ mennyire híg öntetet szeretnénk. Tálaláskor felszeleteljük kockára a rizsfelfújtat a tetejére halmozunk a párolt körtéből, majd csokiöntettel meglocsoljuk.

2012. szeptember 11., kedd

Citrom, mint az egészség forrása

Folytatván egészségmegőrző sorozatomat (mert hogy közben úgy döntöttem, sorozat lesz belőle) :-), most a citromról és annak jótékony hatásairól esik pár szó. Azt ugye mindenki tudja, mert hát már egész kicsi korunkban jól a fejünbe döngölték, hogya citrom rendkívül jó c-vitamin forrás, ezért teába vele. Elsősorban, legalábbis én így emlékszem, gyerekkorunkban mindig ebbe a cukros lébe facsarta anyukám egy fél citrom levét és le volt tudva a napi c-vitamin adag. Nos én mára már átalakítottam kicsit ezt a módszert és nem cukros teába, hanem simán egy pohár vízbe teszek minden nap egy citrom karikát és így kortyolgatom el a vizemet. Nagyon friss, üdítő hatású, főleg a nagy melegekben.
 
 Na de nézzük pontosan milyen jótékony hatásai is vannak ennek az aprócska sárga kis gyümölcsnek.

A citrom hatása, általános jótékony tulajdonságai:
 
• Magas C vitamin tartalma miatt erősíti az immunrendszert,
megelőzi a meghűléses betegségeket, csökkenti azok tüneteit.
• Bioflavon-tartalmának köszönhetően vértisztító hatású,
és regenerálja a véredényeket.
• Serkenti az emésztést, erősíti a gyomorfalat.
• Lúgosító hatású, és kiválóan oltja a szomjat.
• Segíti a méregtelenítést, a salakanyagok kiürítését.
• Szépíti a bőrt, csökkenti a haj és fejbőr zsírosodását.



Citrom diéta, citrom fogyókúra - Gyorsabb zsírégetés citrommal

A citrom fogyasztó és zsírégető hatása
 
Érdekes, hogy egy ilyen egyszerű gyümölcs, mint a citrom, hogyan lehet ilyen hatékony! Nézzük meg, pontosan hogyan is segíti a citrom a fogyást, a zsírégetést.
A citrom serkenti az anyagcserét és az emésztést
A citrom zsírégető hatásának egyik kulcsa a citrom savasságában rejlik. A citromban található citromsav az emésztőrendszerbe kerülve kölcsönhatásba lép az ott lévő egyéb savakkal és enzimekkel. Így a reggel éhgyomorra elfogyasztott citromos víz (magas rosttartalma miatt is) természetes módon támogatja az egészséges emésztést.

A citrom segíti a szervezet méregtelenítését
A citromos víz fogyasztása tisztítja a vastagbelet, és segít megszabadulni a salakanyagoktól. Bélféreghajtó és puffadásgátló hatása is van. A lerakódott salakanyagoktól való megszabadulás kilókban is mérhető változást okoz.

A citrom segíti a zsírégetést
A citromban lévő vitaminok, ásványi anyagok és savak támogatják a szervezet zsírbontó folyamatait, így a citrom fogyasztása gyorsítóan hat a zsírégetésre.

A citrom szabályozza a cukor felszívódását
Tanulmányok kimutatták, hogy a citrom magas savtartalmának köszönhetően csökkenti az elfogyasztott ételben lévő cukrok (szénhidrátok) felszívódását.

A citrom csökkenti éhséget
A citromban található pektin vízzel elegyedve sűrű, kocsonyaszerű tömeggé lesz, ami fokozza a telítettség érzést és csökkenti az éhséget.

A citrom lúgosító hatása segíti a fogyást
Érdekes, hogy egy olyan savanyú gyümölcs, mint a citrom, hogyan lehet mégis lúgosító hatású. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy noha a citrom valóban savas, alacsony cukortartalmának köszönhetően az emésztést követően mégis lúgosító hatású lesz.

Szóval nem érdemes szerintem mindenféle agyonreklámozott bogyókat bekapkodni, mikor itt van ez a szuper gyümölcs, ami mint láthatjuk ezerféle dologra jó. Nem csak hogy egészséges, de még a nemkívánt kilókat is segít eltüntetni. Hát nem szuper, és persze mennyivel olcsóbban megússzuk, ha a citrom segítségével diétázunk. :-)

2012. szeptember 8., szombat

Rizses csoki házilag

Nem vagyok egy csokiőrült, de a rizses csoki az mindig le tud venni a lábamról. Ezért nem is veszek sűrűn, mert akkor képes vagyok azon nyomban megenni egy egész táblával. Viszont nem rég jártamban keltemben, rátaláltam egy üzletben, egy csomag berna puffasztott rizsre. És ekkor bevillantak gyerekkorom emlékképei, amikor anyukám készített nekünk otthon rizses csokit. Így hát nem volt mit tenni, bekerült a kosaramba, onnan a kamrapolcra és csak várta már egy jó pár hete, hogy elkészüljön a finomság belőle.

Hozzávalók:
 
1 zacskó puffasztott rizs( nálam ez 10 dkg volt, ennek a felét használtam most fel)
25 dkg étcsoki
2 tk vanília kivonat
kicsi fahéj


Elkészítés:

Végtelen egyszerű. Gőz fölött megolvasztjuk a csokit, beletesszük a fahéjat és a vanília kivonatot, majd amikor teljesen folyós lesz, belekeverjük a rizst. Kibélelünk egy formát,amilyet akarunk folpackkal. Lehet ez őzgerinc, kerek tálca aminek van egy kis széle, vagy jelenesetben egy téglalap alakú jénai. Ebbe beleöntük a rizses masszát. A hűtőben kb 3 óráig dermesztjük, majd tetszőleges formákra szeleteljük. Szerintem jobb mint a bolti, már csak azért is mert ebben nincs cukor :-)

 
 
 
Pár szó a költségekről, csak hogy mégjobban kedvet kapjatok :-)
 
Puffasztott rizs: 10 dkg (amiből én most csak a felét használtam el) 250 Ft
Étcsoki: lidl-s 70 %-os 1 db 270 Ft
Vanília aroma + fahéj: kb 80 Ft, csak hogy kerek legyen a vége
Összesen: 600 Ft
 
Ebből kijön minimum 6 tábla csoki, aminek a költsége ugye még testvérek között is több ennél. 

2012. szeptember 4., kedd

Gyümölcsös kakaós kevert

A hétvégén rengeteg gyümölcsöt kaptunk, köztük sok barackot és körtét és bár imádjuk mindkettőt, ennyit azért megenni nyersen kicsit soknak találtam. Ezért kerestem egy gyorsan, vasárnapi ebédkészítés közben is összedobható sütit, amibe ezeket e finomságokat mind belepakolhattam.
 
Hozzávalók:
 
25 dkg cukor
30 dkg liszt ( már meg sem említem, hogy teljes kiőrlésű)
4 tojás
1 dl olaj (kókuszolaj) :-)
1 dl tej
1 ek. kakaópor
1 cs. sütőpor
1 citrom
kb 60 dkg bármilyen idénygyümölcs
 

Elkészítés:

A tojásokat szétválasztom és a sárgáját összekeverem a cukorral és az olajjal. Kimérem a lisztet, majd hozzákeverem a sütőport. A tojások fehérjét kemény habbá verem. A tojásos masszához, hozzáadagolom apránként a lisztet és a tejet, a legvégén a habot és a citrom levét valamint a reszelt héját. Jól összekeverem. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, beleöntöm a massza háromnegyedét, majd a maradékba kakaóport keverek és rákanalazom a tepsiben várakozó alaptésztára. Nem kell összekavarni, majd sütésközben szép márványos lesz. Legvégül pedig megszórom a megtisztított, apróra vágott gyümölcsökkel.

2012. szeptember 3., hétfő

Mindenes tészta

A nevéből adódóan ez egy olyan fantasztikus tészta amibe bármit bele lehet tölteni. Gyakorlatilag mindenre jó, amihez a leveles, vajas tésztát el tudjuk képzelni, mert hogy tulajdonképpen ez az. Azzal a különbséggel, hogy ezzel nem kell annyit kínlódni, mint egy rétes, vagy más leveles tésztával. Nem kell hajtogatni, pihentetni, majd órákat pepecselni vele. Igaz ezt elkerülhetjük akkor is ha a boltban megvesszük az előre legyártott tésztát, de mint tudjátok én nem vagyok ezeknek a híve. Szerencsére rátaláltam erre a kitűnő receptre. Most sós süti lett belőle, de legközelebb szerintem rétesként próbálom meg. Majd azt is hozom, ha összejön :-)

Hozzávalók:

28 dkg liszt
22 dkg hideg vaj
2 dl tejföl
1 tk só


Elkészítés:

A liszttel elmorzsoljuk a hideg vajat, hozzáadjuk a tejfölt és a sót. Én kézzel jól összegyúrtam, amíg egy gombóccá nem alakult, majd a hűtőbe tettem egy éjszakára. Fontos, hogy minimum 4-5 órára hidegre kerüljön. Másnap elővettem, nyújtottam, töltöttem és kész. Még egy fontos dolog van, ha egyszer kinyújtottuk a tésztát, akkor többet nem szabad összegyúrni. Nem baj, vajdarabkákat láttok benne, pont ez a lényeg :-) Szóval előmelegített sütőben 15 perc alatt megsülnek.


 
ezek éppen virslis falatkák

2012. szeptember 2., vasárnap

Kókuszolaj és az egészség

Mostanában rákattantam, az egészséges étel elkészítésére. Régebben is tettem kisérleteket a teljeskiörlésű lisztekkel, voltak fellángolásaim, de nem mindig sikerültek úgy ahogyan én azt elképezeltem, ezért inkább ráhagytam. Na jó ehhez hozzátartozik az is, hogy sajnos imádok enni, ami még nem is lenne baj, ha ugye nem látszódna meg minden egyes kenyérfalat rajtam. :-) Mert hát a péksütik, a friss, ropogós kenyér, a tészatételek a gyengéim. De most elhatároztam magam és ha egyszer én valamit a fejembe veszek...:-)Tehát ezentúl a lehető legjobban odafigyelek majd, kísérletezek az ízekkel, a hozzávalókkal és olvasok sokat-nagyon sokat a témában.
Ezekből elég sok minden kiderül, hogy pl. mi minden "szemetet" megeszünk. Jó, tudom mindig van valami amit felkapnak és rámondják, hogy ez egészségtelen és nem szabad, edd ezt helyette, majd 2 hónap múlva már az is tiltólistás. Nos akkor jön jogosan a kérdés: Mit is együnk akkor? 
Én erre azt mondom mindenki egye azt amiről úgy gondolja neki az jó. Ha ez egy szelet fehér kenyér akkor az, ha egy kiló sertészsír akkor az, ha egy kis szója akkor pedig az. Lényeg, hogy jól essen és ne legyen bűntudat utána.
Az hogy mit teszek az asztalra mindig is fontos volt számomra, hogy amit eszek és amit a családnak adok az házi legyen, ne tartalmazzon felesleges tartósítót, ízfokozót...
Tehát én messziről kerülöm, az instant leveseket és egyéb előregyártott félkész borzalmakat, a szörpöket, a szénsavas üdítőket és azt a bizonyos amerikai M-betűs gyorsétteremláncot. Szóval ez eddig is volt, de pár hónapja elkezdtem teljeskiörlésű liszttel sütni, főzni, barna cukrot valamint kókuszolajat használni, a tejfölt natúr joghurtra cseréltem. A csirke eddig is favorit volt nálunk, szóval a sertés húsokat nagyon nem kellett kiiktatni, mert nem sokat eszünk. Na és halfogyasztás, na azon kell még változatni, hogy kicsit sürűbb legyen, hogy ne maradjunk a kb havi 1-nél.
Most az egyik nagy "szerelmemről" a kókuszolajról szeretnék írni nektek, hisz ez is a bejegyzés címe.:-), majd meglátjátok nem véletlen a szerelem, ugyanis rengeteg jó tulajdonsággal bír. Összegyűjtöttem nektek ezt a sok-sok jót amit tud. Ezeket nem én találtam ki, nem az én okosságaim, bármelyik szakoldalon ezeket olvasnátok. Nem akarok én itt megtéríteni senkit, csak gondoltam leírom a tapasztalataimat egy nagyszerű dologról. Aminek az egyetlen hátránya (sajnos azért van neki, amiről ő nem tehet), az bizony az ára :-(  Sajnos hiába szeretnél te egészségtudatosan élni, hiszen úton-útfélen ezzel tömik az ember agyát, ha ez lassan megfizethetetlen. De azért ne essünk kétségbe lehet alternatívákat találni. Tudjátok van egy jó mondás, hogy: mindent lehet csak akarni kell :-)
 
No, de lássuk végre a lényeget :-)
 
A kókuszolaj igazi csodaszer, hiszen bárki fogyaszthatja, legyen beteg vagy egészséges ember. A kókuszolajjal betegségeket kezelhetünk, de az egészséges ember számára is igen ajánlott a kókuszolaj fogyasztása egészsége megőrzése érdekében és még pár dolog miatt. Most vegyük ezeket sorra.
Már tudjuk, hogy a kókuszolaj nagy része telített zsírsavakból áll. A kókuszolajban található telített zsírsavak csökkentik a szervezet káros koleszterintszintjét, de ugyanakkor növelik azokét, melyek jótékonyan hatnak szervezetünk működésére. A kókuszolajban található laurinsavnak köszönhetően megelőzhetjük a szív- és érrendszeri megbetegedéseket. Ez a sav még érfalainkat rugalmasabbá is teszi, növeli áteresztőképességüket, így a tápanyagok gyorsabban és könnyebben fel tudnak szívódni a szervezetben. Ugyanakkor a kókuszzsírra szívünket azért is védhetjük, mert stabil szerkezetének köszönhetően ellenáll a hevítésnek, ezáltal nem képes transz-zsírokat, mely nagyban pusztítja e jelentékeny szervünket.
A kókuszolaj magas lipid, laurinsav, kaprilsav és kaprinsav tartalmának köszönhetően elkerülhetjük a betegségeket, mivel ezeknek az anyagoknak immunerősítő hatásuk igen jelentős. Ugyanakkor ezek a savak még képesek elpuszítani a gombákat, baktériumokat, vírusokat, így védelmet nyújtanak e kórokozók által terjesztett betegségekkel szemben.
A sportolók is nagy kókuszolajrajongók, mivel e zsír segítségével képesek növelni teljesítményüket, hiszen azonnal energiaforrást jelent számukra. Gyorsítja az anyagcserét, így sejtjeik gyorsabban képesek megújulni, aminek a következtében frissebbek, stressztűrőbbek lesznek.
A fogyókúrázók számára is igen kedvelt ez az anyag, hiszen közepes hosszúságú szénláncaiknak köszönhetően nem vesznek részt a zsíranyagcserében, ennek köszönhetően nem alakulnak zsírpárnává és mivel gyorsítják anyagcserénket, így szervezetünket arra késztetik, hogy több energiát égessen el. A kókuszolaj grammonként is kevesebb kalóriát tartalmaz a többi étkezési olajnál.
A bőrápolásban is nagy szerepet játszik: fertőzéseket gyógyíthatunk vele, hiszen ha egy fertőzött területre kókuszolajat helyezünk, akkor egy olyan réteg keletkezik, mely nem engedi át a külső szennyezést és ezenkívül még a szövet megújulását is segíti. Antioxidáns hatásának köszönhetően késlelteti az öregedést és csökkenti a stresszt. Kozmetikai szerek alapanyagaként szolgál, mert csökkenti a pattanásokat, feszesíti a bőrt és fényesebbé teszi a hajat.
 
Röviden ennyit róla, remélem mások is megszeretik és élvezik majd jótékony hatásait. :-)

2012. szeptember 1., szombat

Mindentbele teljeskiőrlésű kiflik

Azért választottsm ezt a nevet ennek a finomságnak, mert bármit lehet beletölteni, de tényleg bármit, édeset, sósat, amit akartok. Nálunk most virslis, sajtos-párizsis, és mexikói húskrémes volt. Amint látjátok a maradékok eltüntetésére kiválóan alkalmas ez a péksüti.


Hozzávalók:
 
25 dkg bármilyen teljeskiőrlésű liszt
25 dkg finom liszt (természetesen lehet az egész ebből)
1 tojás
1 tk cukor
1,5 tk só
1,5 dl olaj (én mostanában kókuszolajat használok, nagyon jó élettani hatásai vannak)
2-3 dl tej
1,5 dkg élesztő


Elkészítés:

A szokásos módon kelt tésztát készítünk. Tehát cukor a langyos tejben, ebbe az élesztő. Kb 10 perc alatt felfuttatjuk, mialatt kimérjük egy kelesztőtálba a többi hozzávalót. Ha az élesztő felfutott, beleöntjük a tálba és szép sima tésztát dagasztunk. Nekem nincs dagasztógépem, se kenyérsütőm, mindig a két kezemet és egy egyszerű kelsztőtálat használok, aminek légmentesen lezárható teteje van. De persze ennek hiányában is elkészíthető. A lényeg, hogy a két kezünkkel sima tésztát gyúrjunk, majd gombóccá formázva, letakarva 1 órán át meleg helyen kelesztjük. Ha megkelt akkor 3-4 részre szedjük és kisebb cipókat készítünk, újabb 10 percre pihenni hagyjuk. Ez idő alatt elkészíthetjük a tölteléket, ami mint említettem bármi lehet. Én most virslit daráltam össze sajttal, valamint egy kis natúr joghurtot kevertem hozzá, hogy jobban kenhető legyen. A másikba maradék párizsit és sajtot daráltam, még a harmadikba mexiói melegszendvicskrémet kevertem össze egy kis apróra vágott hagymával és joghurttal. Mindhárom finom lett. Ezek mellett ugyanilyen módszerrel el tudnám képzelni, sonkásan, pizzakrémesen, csokisan, lekvárosan.... Szóval ha letelt a 10 perc, akkor a kis cipókat kör alakúra nyújtjuk, majd 4-8 cikkre vágjuk, megtöltjük a töltelékekkel és feltekerjük. Tojással megkenjük, én még egy kis szezámmaggal is megszórtam. Előmelegített sütőben 20 percig sütjük, közepes hőfokon.