A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kreatív. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kreatív. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 29., szombat

Advent

Idén most kivételesen, már jó előre tudatosan készültem az Adventra. Már jó előre beszereztem minden kelléket ( koszorú alap, kis csillag, nagy csillag, gyertya, ragasztópisztoly, szalag... Most már  csak a megfelelő nyugis időpontot kellett kivárnom és már engedhettem is szabadjára a fantáziámat. 
Ez a nyugis időpont tegnap este fél 10kor érkezett el, amikor már mindenki ágyban volt, én meg kedvemre alkothattam. Éjfélre kész is lettem, a koszorúval, ajtó dísszel, lakás kicsinosítással. Nem mondom elfáradtam mire ágyba kerültem, de megérte amikor reggel a kis korán kelő kis kakasom csillogó szemekkel fedezte fel mi is történt itt az éjjel. Én pedig boldogan nyugtáztam, hogy az idei év volt talán az utolsó amikor egyedül vágtam ebbe bele, jövőre már lesz kis segítségem :-) Nagyon várom :-)







2012. december 7., péntek

Karácsonyi szösszenetek

Visszatértem! Tudom, mostanában kicsit elhanyagoltam a blogot, de mentségemre legyen mondva meg van az oka (erről majd később). Szóval a lényeg az, hogy újra itt vagyok, ha nem is egy új recepttel, de egy kis karácsonyi ötlettel. Ígérem jövök majd finomságokkal is, de most egyenlőre érjétek be ennyivel.
Már alig van 3 hét karácsonyig, pedig szinte most volt a tavalyi. Szokás szerint megint gyorsan eltelt egy év, amit mindig ilyentájt veszek észre. Eddig valahogy nem érintett meg a karácsonyi készülődés szele, így idén adventi koszorú se készült, valahogy el is felejtettem az egészet. Tegnap viszont valahogy rámtört az ünnepi készülődés hangulata, így gyorsan előkaptam az itthon fellelhető, karácsonyhoz kapcsolható apróságokat, gyors vágtam pár szép fenyőágat a ház elől és belevetettem magam az alkotásba.
 
Így sikerültek:

 
 
 
 


2012. április 23., hétfő

Pillék

Újabb olyan kézműves dolgot hoztam amit újrahsznosított anyagból lehet készíteni. Imádom az ilyen jellegű kretívkodást, amikor egy használati tárgyat úgy át tudunk alakítunk, hogy teljesen más lesz belőle, sőt még felismerni is alig lehet az eredetit. Ez a mostani pedig egy "közönséges" fa ruhacsipesz.
Egyszerű az egész.

Eszközök:

fa ruhacsipesz
bármilyen színű festék, tempera a legjobb
színes mártott, gyűrött papír (bármelyik papírboltban lehet kapni, ezer féle színben egyszínűt is márványosat...)
ragasztó: technokol, vagy bármilyen erősebb tipusú, de legjobb a ragasztópisztoly, ha van
szőrös drót (én csak így hívom, nem tudom mi a pontos neve:-), ez az fajta drót, ami hajlítható és mindenféle színű szőrös változatban kapható)

Elkészítés:

Befestjük a csipeszünk minden oldalát a kívánt színre, félre tesszük száradni. Amíg szárad, kivágjuk a pillangók szárnyait a merített papírból, vagy lehet sima vékonyabb színes kartonból is, de a merített papírt jobban lehet formálni és a gyűrött hatása miatt olyan élethűbb lesz a végeredmény.
Miután megszáradt a csipeszünk, fogjuk a ragasztónkat és a szárnyakat és a csápokat a kívánt helyre felragasztjuk. Kész is, ennyi az egész:-)





2012. április 2., hétfő

Nyuszkók

Húsvét közeledtével természetesen, mint mindenki mi is készülünk nagyon a Sünisekkel. Ezek a kis nyuszik múlt hét óta díszítik az ablakunkat. Nagyon egyszerű egy ilyet barkácsolni és nem túl idő és költségigényes. Sőt kb 10 perc és kb 100 Ft. Az egyik legkedvesebb újrahasznosírható alapanyagomból készült a wc-papírgurigából. Eszméleten, hogy mennyi mindent lehet ebből az egyszerű, legtöbb ember számára értéktelen papírdarabból készíteni. Majd hozok még ötleteket:-)



2011. december 6., kedd

A koszorú

Kicsit megkésve bár, de mégiscsak felkerül az idei év adventi koszorúja. Mivel szinte az egész ház narancssárga és a sárga árnyalatiban pompázik, így mi más is lehetett a koszorú alapszíne, mint...:-)Kicsit minimalistára sikerült, de az az igazság, hogy nem szeretem a túldíszítet, giccses és főleg a mű dolgokat. Így semmi műanyag nem került rá csak is élő, a ház előtt árválkodó fenyőfáról ágacskák, szárazvirágok, szárított narancskarika...
Íme:-)

2011. október 7., péntek

Azok az ügyes kis kezek

A sok evés után egy kis kitérő a gyerekek világába:-).
Eljött végre a "várva-várt" esős idő, így kénytelen kelletlen beszorultunk a csoportszobába. Na de mint tudjuk egy idő után minden játék unalmas és még a legtöbb négyzetméterrel bíró szoba is kicsi lesz, főleg ha azt egy 20-25 netán 30 fős kiscsoport uralja. Ilyenkor nem tehet mást az ember lánya(óvó nénije), minthogy a saját és természetesen a gyerekek érdekében is valami olyan elfoglaltságot keres ami hosszú időre elvonja a figyelmüket a bezártságról. Erre a célra kiválóan megfelelnek a különböző vizuális tevékenységek, főleg a festés. Igaz kicsit macerás, hisz sok maszattal jár, több koncentrálást igényel, de megéri. Nincs olyan hiperaktív gyermek a földön akit ez ne nyugtatna le legalább egy pár perc erejéig.
Szóval ma festettünk a kis SÜNI csoportosaimmal. Nem akárhogy ám, kézzel, pontosabban tenyérlenyomattal. Még előzőleg befestettünk a nagyobbakkal egy óriás fát, majd ma következhetett a csinosítása. Ilyen lett:-)


egy maszatos mancs:-)



készül valami:-)




és végül a műalkotás:-)