2015. február 17., kedd

Szilvásgombóc

Gyerekkoromra emlékeztet ez az étel. Szép emlékeket idéz fel bennem. Mindig nagymamám készítette, amikor mind a 4 unokája ott nyaralt nála. 4 éhes száj, akik egész nap az udvaron bújócskáznak, fogócskáznak, sokat kacagnak, néha összevesznek, kiabálnak. Szóval nem volt egyszerű mamának velünk, de ő mégis mindig a kedvünkbe akart járni, és ha kellett hajnalok hajnalán felkelt csak hogy ebédre elkészüljön a finomság. 
Bevallom még soha nem készítettem gombócot, egyrészt mert valahogy a mamáé az igazi, másrészt mert lusta vagyok és inkább vettem néha fagyasztottat, ami valljuk be meg se közelíti a házi ízeket. Mamától közben 500 km-re sodort az élet, meg közben anyuka is lettem, így hát eljött az idő, hogy magam is megpróbálkozzak vele. Nem mondom, hogy ezentúl minden héten elkészítem majd, mert hát őszinte leszek, marha melós dolog :-) Elsőre nem is lett rossz, de persze a mamáét nem lehet felülmúlni, de nem is akarom :-)


Hozzávalók:

Kb.: 1 kg hámozott krumpli
2 egész tojás
pici só
liszt
zsemlemorzsa a forgatáshoz
szilva

A krumplit megpucoljuk, apróra vágjuk és sós vízben megfőzzük. Amíg fő a krumpli, a szilvát kimagozzuk. Ha a krumpli megfőtt leszűrjűk, áttörjük, hagyjuk kihűlni. Ha hideg, akkor hozzáadjuk a 2 tojást és annyi lisztet, hogy kellemesen lágy tésztát kapjunk. Ne legyen se túl kemény, se túl lágy, mert akkor nem tudjuk nyújtani majd. Először csak egy kevés lisztet tegyünk bele, majd fokozatosan ahogy gyúrjuk úgy öntjük hozzá tovább a lisztet. Jól összegyúrjuk, szép simává. Lisztezett nyújtódeszkára tesszük és ujjnyi vastagra nyújtjuk. Négyzetekre vágjuk a tésztánkat, melynek közepére egy magozott szilvát helyezünk. A tenyerünkbe vesszük a négyzetet, 4 sarkát összecsípjük és gombócot formázunk belőle. Ügyelve, hogy a szilva sehol se látszódjon ki. Lobogó sós vízben kifőzzük, amikor feljönnek a víz tetejére, onnan még kb 5 perc alatt lesz kész. Közben pici zsiradékon zsemlemorzsát pirítunk. A megfőtt gombócokat beleforgatjuk. Fahéjas porcukorral és tejföllel tálaljuk.

2015. február 16., hétfő

Valentin napi túró rudi torta

Nem szoktuk nagy dobra verni ezt az ünnepet, hisz nem is erről szól. Ha viszont már van egy ilyen nap, akkor miért is ne lepnénk meg egymást egy icipici aprósággal, több odafigyeléssel, nem igaz? :-) 
Ő mindig valami szép szál virágot hoz nekem, én pedig egy finom édességgel várom itthon. Idén ilyen lett :-)

A recept:

Mely a nevéből adódóan tényleg olyan mint a túró rudi, rég ettünk ilyen finomat. A tészta habkönnyű, a túrós töltelék isteni, a kókuszos csoki a tetején meg már csak hab a tortán :-)

Hozzávalók:

Tészta:

8 dkg liszt
8dkg cukor
fél csomag sütőpor
2 tojás
1 dkg kakaó

Tészta:
50 dkg túró
fél citrom leve
1 citrom héja
2 dl habtejszín
2 cs zselatinfix( én mindig ezt használom sima zselatin helyett, ezt nem kell melegíteni, csak simán a krémbe keverni és tökéletes állagú lesz tőle)
20 dkg porcukor
2 cs. vaníliás cukor
1,5 dl tejföl

Tetejére
2 tábla étcsoki
tej

Elkészítés:

Kibélelünk sütőpapírral egy kb 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformát, vagy kivajazzuk, lisztezzük.
Az egész tojásokat összekeverjük a cukorral. Egy másik tálba elkeverjük a lisztet a sütőporral, a kakaóval, majd a tojásos masszához adjuk. Beleöntjük a tortaformába és kb negyed óráig sütjük. 
A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a cukrokat, a citrom levét és reszelt héját, a tejfölt. Legvégén a felvert tejszínt és végül a zselatinfixet.
A krémet ha kihűlt a tésztára simítjuk. 
Csokit vízgőz felett felolvasztjuk, majd annyi tejet rakunk hozzá, hogy sűrű folyós, kenhető állagú legyen. Rácsorgajuk a torta tetejére. Aki nem valanetin napra készíti, annak itt be is fejeződött a recept, aki nem az olvasson tovább :-)
A kis szívecskéket úgy varázsoltam rá, hogy előkészítettem a mézeskalács kiszúróformáim közül a szív alakút, óvatosan rátettem a csoki tetejére és kiskanál segítségével, kókuszreszeléket szórtam a formába. Lehet persze mást is, színes csokidarát, mandulát..., de most nekem a ez illett ide :-)

2015. február 3., kedd

Fokhagyma krémleves

Mióta megszületett a kislányom és főleg mióta anyatejen kívül mást is eszik egyre több a leves nálunk. Imádja a leveseket, meg úgy általában mindent(hála ég). Borsó a mindene, meg a husi leves, no meg a krémlevesek, mert hogy abba lehet bele tenni "bogyót", tisztességes nevén levesgyöngyöt:-)
Így ha már ennyire leveses, no meg amúgy is kell télvíz idején a sok vitamin meg az immunrendszer-erősítés, mi is lenne jobb, mint a fokhagyma.

Hozzávalók:

1 nagy fej vöröshagyma
kb 2 fej fokhagyma
só, bors
fél liter, tej
fél liter víz
2 dl tejszín
egy kanál liszt
sajt a tetejére

Elkészítés:

A vöröshagymát megpucoljuk, nagyobb darabokra vágjuk és szeletelőgépbe tesszük. A fokhagymával ugyanígy járunk el. Elég babra munka a fokhagyma pucolás, de megéri a fáradozás :-) Akinek van türelme még a pucolás után, az persze késsel is felszeletelheti apróra a hagymákat. Én jobbnak láttam, ha ezt a szeletelőgép teszi meg helyettem. Szóval miután apróra vágtuk a hagymákat, kevés olajon megpároljuk őket, majd felöntjük vízzel és puhára főzzük, közben ízesítjük, sóval, borssal. Kb. amikor félig megfőtt akkor hozzáöntjük a tejet is, azzal is tovább pároljuk a hagymákat. A legvégén a tejszínt összekeverjük a liszttel és besűrítjük vele a levest..
Tálaláskor sajttal megszórhatjuk.