2013. január 9., szerda

Reszelt túrós

Ez is egy hagyományos süti nálunk. Ezt mindig anyukám huga készíti, nem csak karácsonyra, hanem szinte minden ünnepre, főleg azokra az alkamakra készítette amikor én is jelen voltam, ugyanis nagyon sokáig ez volt a kedvenc sütim tőle :-) Mára már nem a legkedvesebb, de azért még mindig szeretem. Hiába na hisz túrós, csak jó lehet. Elkészíteni se túl bonyolult, már ha csak azt vesszük, hogy a tésztanyújtással nem lesznek gondjaink, hiszen a nevéből adódóan ezt reszelni kell. Na de lássuk mit és hogyan.

Tészta:

40 dkg liszt
15 dkg porcukor
1 tojássárgája
fél cs. sütőpor
5 ek. kakaópor
1 margarin

Krém:

50 dkg túró
25 dkg porcukor
1 citrom reszelt héja
3 tojássárgája
4 tojás felvert habja
1 cs. vaníliás cukor

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, elfelezzük a masszát és két kis henger alakú formát készítünk belőle. Folpackba csomagoljuk és a mélyhűtőbe tesszük. Én ezt már előző este megszoktam csinálni, hogy biztos jó kemény legyen és könnyen tudjam reszelni. Szóval másnap előveszem a tészta egyik felét és nagy lyukú reszelőn egy közepes tepsibe reszelem a tésztát, én nem szoktam kivajazni, mert elég sok a magarin a tésztába, nem ragad bele. Ha ez megvan jöhet a túrós réteg. A túrót villával összetörjük és a tojásfehérje kivételével mindent szépen hozzáadunk és összekeverjük. Legvégül óvatosan adjuk hozzá a tojások felvert habját. Ezt a masszát ráöntjük az első réteg tésztára. Ennek a tetejére reszeljük a következő adag tésztánkat. Közepes hőfokon 40 percig sütjük.

2012. december 27., csütörtök

Zserbó

Ha karácsony, akkor bizony nálam kötelező sütemény a zserbó. Valószínűleg ez még gyerekkoromból ered, ugyanis mamám feladata volt mindig ennek az elkészítése. Mivel úgy alakult az életem, hogy 500 km-re lakom most tőle, így átvettem a szerepét és én magam sütöm meg mostmár minden karácsonykor. Illetve eddig még csak ez a második alkalom volt, de terveim szerint még az unokáimnak is én szeretnék majd készíteni :-)

Hozzávalók:
 
50 dkg liszt
1 dkg élesztő
25 dkg margarin
4 ek. porcukor
1 cs. vaníliás cukor
1 mk. szódabikarbóna
csipet só
1 tojássárgája
fél dl tej
1 dl tejföl
 
1 ü. baracklekvár
30 dkg darált dió
20 dkg porcukor

Elkészítés:

Először összeállítom a tésztát. Mindent szépen sorban beleteszek egy nagy tálba. Az élesztőt nem kell felfuttatni előtte. Jól összegyúrom és félreteszem pihenni. Addig elkészítem a tölteléket. Ledarálom a diót és összekeverem a porcukorral. Ha a tészta pihent kb fél órát, 3 részre osztom és külön külön tepsi nagyságúra nyújtom őket. Én a gáztepsiben szoktam sütni. Szóval először kinyújtom az első gombócot, feltekerem a sodrófára és a tepsiben kitekerem, megkenem lekvárral jó vastagon és megszórom a cukrós dió felével. Jöhet a következő tészta nyújtás, erre is lekvár és dió. A legutolsó tésztát ráteszem a tetejére és villával jó alaposan megszurkálom egészen az aljáig, hogy sütés közben a levegő szabadon távozhasson. Kb fél órán át sütöm közepes hőfokon, addig amíg aranybarnára nem kezd változni a tészta színe. Ha kihűlt olvasztott csokival meglocsolom és szép egyenletesen szétkenem a tetején. Én mindig csak másnap szoktam felszeletelni, addigra jól kihűl és összeáll a süti, szépen szeletelhető.

2012. december 11., kedd

Mazsolás kuglóf (Limara-féle)

Megérkezett az első recept, amit a kihagyásom után feltöltök most nektek. Természetesen főzök mostanság is, igaz sütni nem nagyon, de azért a családot nem fenyegeti még az éhínség veszélye. Csak hát próbáltam ezeket a főzéseket, illetve a konyhában töltött időmet a lehető legrövidebbre redukálni, mert valahogy nem esett jól főzőcskézés, illetve nem is maga a folyamat, hanem a velejáró illatok (nekem mostanság szagok), amik ilyenkor terjengenek ott. Igen jól sejtitek, nem a szaglószervem romlott el, hanem a bennem növekedő babának nem tetszenek egyenlőre a konyhai műveleteim :-) Remélem, mire kibújik ez megváltozik majd, már csak az ő érdekében is. Szóval emiatt nem készültek nagyon olyan remekművek amiket sürgősen meg kellett volna oszatnom veletek. Süti meg főleg, mert hogy az édeset egyeltalán nem kívánom, így szegény párom is kénytelen manapság az édesség után vágyát csokival, túró rudival, esetleg bolti sütivel enyhíteni. Na jó azért karácsonyra összeszedem magam és ha mást nem is de egy zserbót tuti összedobok, ha addig élek is :-) Viszont a sós dolgokat enném egész nap, úgyhogy lehet a pogácsagyűjteményem fog inkább most bővülni. Ennek ellentmond, hogy most egy kuglóf receptet hoztam, de hát mint tudjuk a kismamák étvágya kiszámíthatatlan. Így volt ez egy reggel is, amikor meg tudtam volna veszni egy szelet friss, illatos, vajas kuglófért. Így gyorsan összeállítottam ezt. Mikor elkészült nem győztem betelni a finom illatokkal, alig vártam, hogy szelhető állapotba kerüljön. Be kell valljam töredelmesen kb. 2 szelet után rá se bírtam nézni :-)
A recept Limarától származik innen. Annyi különbséggel, hogy én kihagytam belőle a kakaót, csak mazsolát tettem bele.

 
 

2012. december 7., péntek

Karácsonyi szösszenetek

Visszatértem! Tudom, mostanában kicsit elhanyagoltam a blogot, de mentségemre legyen mondva meg van az oka (erről majd később). Szóval a lényeg az, hogy újra itt vagyok, ha nem is egy új recepttel, de egy kis karácsonyi ötlettel. Ígérem jövök majd finomságokkal is, de most egyenlőre érjétek be ennyivel.
Már alig van 3 hét karácsonyig, pedig szinte most volt a tavalyi. Szokás szerint megint gyorsan eltelt egy év, amit mindig ilyentájt veszek észre. Eddig valahogy nem érintett meg a karácsonyi készülődés szele, így idén adventi koszorú se készült, valahogy el is felejtettem az egészet. Tegnap viszont valahogy rámtört az ünnepi készülődés hangulata, így gyorsan előkaptam az itthon fellelhető, karácsonyhoz kapcsolható apróságokat, gyors vágtam pár szép fenyőágat a ház elől és belevetettem magam az alkotásba.
 
Így sikerültek:

 
 
 
 


2012. november 26., hétfő

Feketeerdő desszert

Tudjátok, ami meggyes az nálunk bármikor jöhet. Sima meggyes sütit nem volt kedvem sütni, de mégis valami meggyesre vágytam. Az már más kérdés, hogy mire elkészült egy falatnál többet nem ettem belőle, mert addigra már nem kívántam, de állítólag finom, szóval merem ajánlani :-)

Hozzávalók:
 
Piskóta:
 
Egyszerű kakaós piskóta, biztos mindenkinek megvan a saját, jólbevált receptje. Az enyém ez:
 
4 tojás szétválasztva
2 ek forró víz
4 ek cukor
6 ek liszt
+ 1 ek. kakaópor
 
Krém:
 
fél liter habtejszín ( hulala a legjobb, ez tuti nem esik össze és fixáló se kell bele)
1 ü. meggybefőtt
5 dkg csokireszelék
pár csepp rumaroma


Elkészítés:

A piskótához a tojásokat szétválasztom. A sárgáját fehéredésig keverem a cukorral, majd hozzáadom a forró vizet és ezzel is kevergetem még egy kicsit, utána beleszitálom a lisztet és a kakaóport. A tojások fehérjét felverem kemény habbá, majd a lisztes keverékhez adom. Sütőpapírral kibélelek egy közepes méretű tepsit és beleöntöm a masszát. Tűpróbáig sütöm.
A habosréteghez felverem a hulalát, a meggyet lecsepegtetem és a meggy levéhez adok pár csepp rumaromát és egy kanál cukrot. Ezzel fogom majd meglocsolni a piskótát. H a piskóta kihűlt, apró kockákra vágom. Előveszek egy kompótos tálat, vagy egy nagyobb poharat, fagyiskelyhet és az aljára teszek pár kocka piskótát, erre gy pár szem meggyet, majd meglocsolom a rumos-cukros meggylével, megszórom csokireszelékkel, erre jön egy kis hab, majd így folytatom újból a rétegezést. Tetejére hab került és egy szem meggyel és csokireszelékkel díszítettem.
 

2012. november 4., vasárnap

Grízes-mézes süti

Pár hónapja valamelyik vacsoracsatában vagy valami hasonló műsorban készítették ezt a sütit, ha jól emlékszem a Keleti Andrea volt. Nagy sikert aratott vele, és megmondom őszintén szimpi volt a süti, már akkor eldöntöttem hogy hamarosan elkészítem én is. Egy nagyobb családi ebéd volt a hétvégén nálunk, gondoltam hát most jött el a pillanat. Pont jó volt, hisz ez egy olyan sütemény amit a tálalás előtt egy nappal kell megsütni, hogy szeletelhető legyen, így másnap bőven volt időm a főzéssel foglalkozni, a süti meg csak ott várakozott a hűtőben. Mindenekelőtt el kell hogy mondjam, ez nem olyan egyszerűen összedobom, keverem-kavarom, sütőbe tolom és már kész is van süti. Nem mondom, hogy nagyon bonyolult, de azért egy kis macera van vele. Több ponton volt olyan, amikor már bántam, hogy  hozzáfogtam, de ez mind az én hibámból és kapkodásomból eredt.(ezekről, majd lejebb) Még mielőtt elvenném mindenki kedvét, a recept jó, a sütemény nagyszerű :-) Szóval nem kell megijedni, megéri elkészíteni.

Hozzávalók:
 
Tésztához:
 
50 dkg liszt
15 dkg cukor
2 ek. méz
2 tojás
1 kávéskanál szódabikarbóna
8 dkg margarin
4 ek. tejföl
 
Töltelék:
 
fél üveg baracklekvár
fél liter tej
4 ek. cukor
1 cs. vaníliás cukor
5 ek búzadara
 
Tetejére:
 
10 dkg margarin
1 tábla étcsoki

Elkészítés:

Egy tálba összekeverjük a tészta hozzávalóit, szép sima cipót formázunk belőle és fél órára pihenni hagyjuk. Na most én itt követtem el az első hibát, ugyanis csak simán félre raktam, letakartam és vártam 30 percet mielőtt nyújtani kezdtem volna. Ami nem igazán jött össze, ugyanis a tészta nagyon ragadt, hiába liszteztem meg a a nyújtófelületet, akkor is vagy a nyújtófára, vagy az asztalra ragadt. Szóval a tanulság, a 30 perc pihit a hűtőben töltse a tészta, utána szépen lehet nyújtani, igaz ekkor is alaposan alá kell lisztezni, de lényegesen könnyebb vele bánni így. Amikor ezen a problémán túllendültem előmelegítettem a sütőt és egy 30x40 centis tepsi méretűre nyújtottam a tésztát, amit előtte 3 felé vettem. A tepsi hátulján 3 szép aranybarna lapot sütöttem. A tepsi hátulját is előzőleg be kell lisztezni, ugyanis erre is szépen rá tud ragadni a tészta. A recept ugyan azt írta, hogy 4 egyenlő részre osszuk el a tésztát, és így akkor 4 lapot kapunk, de nekem sehogy se lett ebből a mennyiségből 4 ekkora tepsi méretű lapom, ezért lett három belőle. Ha megsültek a tészta lapok, akkor a sütőből kivéve, óvatosan lecsúsztatjuk a tepsi hátuljáról egy rácsra, vagy egy nagyobb tálcára. De tényleg óvatosan, mert könnyen törik, igaz ekkor még kicsit puhább, de később megkeményedik, amikor viszont már tényleg nagyon könnyen törik, tapasztalat :-)
Amikor ezzel megvagyunk, jöhet a töltelék, ami sima tejbegríz tulajdonképpen. Az eredeti recept ír margarint is hozzá, amit a kihűlt grízhez kell adni, de én utálom a vajas krémeket, ha már egy kicsit is érzem valamiben akkor nem tudom megenni, olyan mintha egy doboz rámát kellene kanalaznom, szóval én ezt kihagytam. Tehát a fél liter tejet feltesszük egy lábasba forralni, hozzáadjuk a cukrokat és a búzadarát, folyamatos keverés mellett sűrű tejbegrízt főzünk belőle. Ha már kicsit kihűlt, kezdhetjük a süti összeállítását.
Óvatosan, de tényleg nagyon óvatosan megfogjuk az elsőlapot és egy tálcára helyezzük, erre kenjük a grízt, amiben keverhetünk baracklekvárt, én ezt most kihagytam, pedig lehet jobb lett volna. Aztán mehet rá a második lap, ezt megkenjük jó vastagon lekvárral, erre tesszük az utolsó lapot,aminek a tetejét olvaszott étcsokival meglocsoljuk. Minimum egy éjszakára a hűtőbe tesszük, hogya tészta szépen megpuhuljon, azután kiválóan szeletelhető.

2012. november 2., péntek

Virslik bundában

Lángos kívánt ma a család, illetve nem ma, már hetek óta napirenden van a téma, de ma végre lett is belőle valami. Sürögtem - forogtam a konyhában, mikor szembe jött velem egy csomag virsli, hamar jött is az ötlet, hogy becsomagoljam őket a fincsi, kelt lángostésztába. Semmi nagy ördöngősségre nem kell gondolni, csupán annyi az egész, hogy a szokásos lángos tészta megkelesztése után 8-10 darabra vágjuk a tésztánkat, egyenként kis gombócokat formázunk belőle. Egy részét kinyújtjuk vékonyra, belerakjuk a szélére a virslit és szépen feltekerjük, majd bő, forró olajban kisütjük. A maradék tésztából pedig lángost formázunk, ha van kedvünk :-), ha nincs akkor mehet abba is virsli. Szerintem próbáljátok ki, olyan mintha egy kis hotdog lenne. Én ahogy harapom úgy mártom bele a tejfölbe, majd a reszelt sajtba. Isteni, kár, hogy nem lehet sokat enni belőle, elég laktató és hízlaló is sajna.
Eredeti lángos recept itt.