2012. március 26., hétfő

Epres túrótorta

Életem első tortáját tavaly sütöttem a párom szülinapjára. Írtó ideges voltam, hogy hogyan fog majd sikerülni, mert persze nagyon jót akartam. Debütálásom jól sikerült, de persze azóta se sütöttem túrótortát, elsősorban az eper hiány miatt. Na de a hétvégére lett egy adag szép piros eprünk, egyből beugrott mit fogok készíteni. Már csak egy baj volt, sajna a tavalyi torta receptem eltűnt, egy újságban leltem rá, de az újságnak nyomaveszett. Muszáj volt új receptet keresni, és találtam. Amennyire emlékszem hasonló volt az előző is, legalábbis ízre nem volt rosszabb.

Hozzávalók:

Tészta:

15 dkg vaj
15 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
3 tojássárgája
2 kk. sütőpor
15 dkg liszt
2 evőkanál tej


Töltelék:

50 dkg túró
20 dkg porcukor
2,5 dl habtejszín
1 cs. zselatinfix
eper, ízlés szerinti mennyiség

Elkészítés:

Egy kapcsos tortaformát kibélelek sütőpapírral(nekem 26 cm-es a formám). A vajat, cukrokat habosra keverem, majd hozzáadoma tojássárgáját, A sütőport és a lisztet is összekeverem, legvégül hozzáadom a tejet. Nem lesz annyira folyós a tészta, kicsit keményebb, ragadós. Belesimítom a formába és 15 percre a hűtőbe teszem. Ezután előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük. Nem lesz olyan magas tésztánk, de szerintem nem is kell, én úgy szeretem ha a túrótöltelék dominál.
Amíg a tésztánk sül elkészítjük a krémet. A túrót villával összetöröm, az eperből annyit kiveszek amennyit a díszítéshez fogok használni, azokat félbevágom, a többit felaprítom. A tejszínt felverem, majd amikor már majdnem kész, beleteszem a cukort és a zselatinfixet. A habot a túróhoz keverem, óvatosan, majd a felaprított epreket is hozzárakom. A kihűlt tésztára simítom a túrót, majd a tetejét az eperszemekkel díszatem. Aki szereti zselé réteget is rakhat rá. Én nem rajongok ezért a nekem gumiízű valamiért, így kihagytam:-)



Ez volt a tavalyi



és a mostani

1 megjegyzés: