2013. április 29., hétfő

Fűszeres hal, zöldségekkel

Méltatlanul kevés halat fogyasztunk, pedig kellene tudom, mivel egészséges és még sorolhatnám az okokat. Tulajdonképpen a halak közül csak azokat tudom megenni, ami filé, illetve amin nem látszik, hogy valaha mi is volt. A Balaton parti fogasokat és egyéb halakat amelyiknek még ott van a feje, farka..., na azt soha nem tudnám megenni, pusztán a kinézete miatt, amúgy biztos finom. Ez van, lehet még egyszer rászánom magam. A másik amit nem ettem soha, valahogy azzal is fenntartásaim vannak, az a halászlé, viszont a harcsapaprikás túrós csuszával jöhet bármikor. Igaz azt még soha nem készítettem, csak ettem.
Így tehát maradnak néha napján a filék, azok közül is inkább a pangasius. Gyorsan elkészül, tényleg csak pár perc, és a fűszerekkel meg a köretekkel változatossá lehet tenni. Ezért most elhatároztam, hogy minden héten beiktatok egy halas napot, hogy mi lesz belőle majd meglátjuk. Ötleteim már vannak ami a füszerezést illeti, majd hozom őket :-)
Nos, lássuk a mai hozzávalókat.

Hozzávalók:
 
4 db halfilé
bors
kakukkfű
bazsalikom
petrezselyem
citrom
teavaj
 
Köret:
 
Bármilyen zöldség felszeletlve
natúr joghurt
 
 
Elkészítés:
 
A halakat papírtörlővel szárazra töröljük, majd fűszerezzük. Só, bors, petrezselyem..., ki mit gondol. Egy serpenyőben vajat hevítünk, majd a halszeleteket rátesszük, meglocsoljuk pár csepp citromlével és kb 5 percig sütjük, az egyik, majd 5 percig a másik oldalát. Ez alatt a zöldségeket felszeleteljük. Nálam most koktélparadicsom, lilahagyma és uborka volt. Tálaláskor a tányérra halmozzuk a zöldséget és joghurttal meglocsoljuk.
 
Kb. 15 perc az egész, és máris kész a finom és egészséges ebédünk :-)
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése