2013. március 26., kedd

Dödölle

Bevallom erről az ételről soha életemben nem hallottam, csak a népi mondókában mondogattuk az oviban, de fogalmam se volt, hogy valójában ez egy nagyon finom étel. Még nem megismertem a párom és vele együtt ezt a vasi finomságot is. Anyukája mikor először készített és kérdezte, hogy szeretem-e, azt se tudtam miről beszél, mára azonban már a top tizes lista igen előkelő helyén szerepel.
Fogyókúrázóknak kifejezetten nem ajánlott, nehéz étel, de az íze...., megér egy pár kiló felesleget.


Hozzávalók:
 
5-6 szem nagyobb krumpli
1 nagy fej vöröshagyma
olaj
liszt

Elkészítés:

A krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk és sós vízben megfőzzük. Amikor kész, akkor leöntjük róla főzőlevet, de az alján kb. egy ujjnyit hagyjuk, így törjük össze a főttkrumplit. Ezután visszatesszük a gázra takaréklángra. Lisztet adunk hozzá, fokozatosan, mindig egy kicsit és folyamatosan kevergetjük. A liszt mennyiséget nem lehet pontosan megadni, mert ez a krumpli felvevőképességétől függ. Az a lényeg, hogy addig kell adagolni hozzá a lisztet, amíg már szinte nem tudjuk megkavarni a fakanállal a masszát és a tálban már egy gombóccá áll össze. Elég embertpróbáló feladat ezt a lisztes-krumplis masszát kevergetni, jó karizomerősítés, de tényleg :-) Ezután egy tálcára, vagy deszkára kitesszük a mssszát, fakanállal kb. kétujjnyi vastagra lapítjuk és várjuk, hogy kicsit meghűljön. Amíg hül, addig a hagymát apróra vágjuk és olajon megfonnyasztjuk. Leszűrjük és a hagyma nélküli olajat visszatesszük a tűzre. Ebben fogjuk megpirítani a dödöllénket. Kiskanállal galuskákat szaggatunk és szép aranybarna kérget sütünk neki. A közepe nem baj, ha nem sül át, még sütőbe is kerül majd. Az aranyló galuskákat egy tűzálló tálba tesszük és a hagymával meglocsoljuk, majd a tetejére tejfölt teszünk. Közepes hőfokon kb 40-50 percig sütjük. Önmagában egy kis tejföllel meglocsolva is isteni finom, de a húsimádóknak pörkölttel tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése